Belföld

SZTE: a MODULO-ban kell pályázni az ingyenes bérletért

Nem jár minden hallgatónak helyi közlekedési támogatás, azaz ingyen bérlet, 2014 februárjától. A bérletet 2013. november 27-től lehet igényelni, mégpedig a MODULO rendszerén keresztül.

A Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatos, államilag finanszírozott hallgatói ingyenes, féléves városi tömegközlekedési bérletet kaptak. A diákok a Hallgatói Szolgáltató Irodában, minden félév elején felvehették a városi bérleteket, amint az ETR szerint aktív lett az adott félévi státuszuk. Ez változott most meg. Mint ahogy azt korábban írtuk, nem fog járni mindenkinek ingyen bérlet. A helyi közlekedési támogatás rendszere 2014 februárjától fog megváltozni, méghozzá szociális alapon jár majd a hallgatóknak és pályázniuk kell rá a MODULO rendszerében.

„Helyi közlekedési bérletre azok a hallgatók pályázhatnak, akik rendelkeznek (2013. július 26. után benyújtott) általános szociális helyzetfelmérési adatlapon meghatározott szociális pontszámmal és nyújtottak be / csatoltak városi tanulóbérlet igénylési adatlapot a pályázati határidő lejártáig.” – olvasható az SZTE EHÖK honlapján, ahol részletesebb információkat is talál.

A rendszeres szociális támogatás és a bérlet igénylésének ideje:

2013. november 27. (szerda) 8:00 – 2014. január 15. (szerda) 23:59.

Évek óta vannak problémák a bérletrendszerrel. A bérletek ára növekedett, míg a hallgatói normatíva 2008 óta nem változott. Fenn állt a veszélye, hogy túl magas lesz a szociális támogatás ponthatára. A jelenlegi pályázás alapja az általános helyzetfelmérő adatlap, amit mindenkinek ki kell töltenie. Ehhez kell hozzácsatolni a városi tanulóbérlet és a szociális támogatás igénylését. Az EHÖK honlapján fent van az igazoláslista, melyben pontosan le van írva, hogy kinek mire van szüksége. – mondta el Varga Tamás Ottó, az EHÖK Juttatási és Térítési referense a partyponty.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik