Belföld

Felállva kell köszönteni Kövér Lászlót

kover-laszlo(2)(5)(960x640).jpg (kövér lászló, )
kover-laszlo(2)(5)(960x640).jpg (kövér lászló, )

Kézhez kapták az ellenzéki frakciók a készülő házszabály tervezetét, Mesterházy Attila pedig megosztotta a kedvenc részletét.

Korábban már megírtuk, hogy tavasszal jön az új házszabály, a Fidesz azért látta szükségesnek a változtatást, mert a következő ciklustól kezdve csak 199 képviselő lesz a parlamentben és megjelennek a nemzetiségi küldöttek is.

Az MSZP elnöke és egyben frakcióvezetője közösségi oldalán kommentálta is a tervezetet, kiemelve a kedvenc részét, miszerint az Országgyűlés ülésének „kezdéseként az ülést vezető elnök elnöki emelvényre érkezésekor az ülés résztvevői felállva köszöntik a választópolgárok közösségét”.


Fotó: MTI / Beliczay László

„Osztály vigyázz! És jelentést is kell majd tenni Kövér “osztályfőnöknek”? A parlament új házszabályában ez is megütötte a szememet: fel kell állni mindenkinek, amikor az elnök az emelvényre érkezik. Kövér László azt hiszi, ettől lesz nagyobb tisztelete?” – tette hozzá Mesterházy.

Az előterjesztés – amelyben szabályozzák a frakciók és a képviselők munkáját, a plenáris és a bizottsági ülések rendjét – tárgyalása hamarosan elkezdődik, de csak tavasszal lép majd életbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik