Belföld

Nem kapja vissza a nyugdíjpótlékát Nyers Rezső

nyers rezső (nyers rezső)
nyers rezső (nyers rezső)

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította Nyers Rezső keresetét, amelyet nyugdíjpótlékának a megvonása miatt nyújtott be.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság határozata ellen Ny. Rezső jogi képviselője útján keresetet nyújtott be, kérve a határozat bírósági felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását. Arra hivatkoztak, hogy a határozat indokolásában nem szerepel, hogy a politikusnak milyen szerepe volt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy a megtorlásokban, és nem nevesíti azt, ami miatt – a nyugdíjkorrekciós törvényben foglaltakra tekintettel – a pótlékra érdemtelenné vált. Emellett azzal érveltek, hogy nem jelölte meg a határozat a döntés konkrét okát, nem derül ki belőle, hogy a szakértői vélemény milyen megállapításokat tartalmaz és az sem, készült-e a törvényben előírtaknak megfelelő szakértői vélemény.

A Fővárosi Törvényszék a nyugdíjpótlék megvonása miatt eddig egy esetben sem döntött a felperes javára. A bíróság így Ny. Rezső keresetét elutasította és arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg 30 ezer forint perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Nyers Rezső – egyebek mellett – 1960 és 1962 között pénzügyminiszteri posztot töltött be, az MSZMP Központi Bizottságának évtizedekig, Politikai Bizottságának több évig volt a tagja, a rendszerváltás előtt közvetlenül pedig az állampárt elnöke is volt.

A jogszabály szerint a pótlékokat azoktól – illetve azok özvegyétől – vonják meg, akik 1945 és 1949 között közreműködtek a demokratikus államberendezkedés felszámolásában; szerepet játszottak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy az azt követő megtorlásokban, illetve 1948 és 1990. május 1. között titkosszolgálati tevékenységet folytattak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik