Belföld

Törött végtagokon megy a cicaharc

Az MSZP-s Szekeres Imre és a fideszes Pócs János között megy az adok-kapok, nem fogják kitalálni, hogy mi miatt.

Szekeres Imre még szeptemberben eltörte a lábát, Jászapáti fideszes politikusai akkor azt mondták a balesetről, nem is biztos, hogy igaz az, amit a volt honvédelmi miniszter állít ezzel kapcsolatban, miszerint teniszbaleset van a dolog mögött, szerintük Szekeres nem volt teljesen józan, amikor eltörött a lába.

Az MSZP-s politikus vasárnap reggel egy rejtélyes üzenetet osztott meg az oldalán, mint később kiderült, erre reagálva – írj az Index.

„Jászapátin hallottam, hogy Pócs Jánost felrúgta egy láma, és megsérült. Nem tudom hol történt, és igaz-e vagy sem, de ha igaz, gyors gyógyulást kívánok neki.”

Hogy micsoda? De aztán összeállt a kép. Pócs János 2010-ben abban a jászapáti választókerületben szerzett mandátumot, ahol 2006-ban még Szekeres nyert.

Miután pedig megnéztük Pócs Facebook-oldalát, és rájöttünk, mire föl emlegette a lámákat Szekeres. A fideszes politikus egy olyan képet töltött fel, amin bekötött karral szerepel az adventi gyertyagyújtáson.

Erre a képre reagált Szekeres

És ha nem tudnák, honnan ismerős Pócs János, akkor emlékeztetnénk: ő az a polgármester, akinek a felesége trafikos lett. Nézze meg videónkat az ügyről.

Láma-invázió

Azzal együtt, hogy sportsérülések előfordulhatnak még politikusokkal is, korábban Orbán Viktor is átesett egy lábműtéten, edzés közben sérült meg a kormányfő, de a láma nem először tör-zúz hazánkban. Pár hete egy cirkuszból szökött láma rohant be egy magyar focimeccsen a pályára. A 16-os környékén tűnt fel, lesen is volt, de nem avatkozott játékba.

Határokon átívelő jelenség a láma-invázió, Franciaországban partizó fiatalok meglehetősen ittasan egy cirkusz mellett sétáltak el, amikor felmerült, hogy talán az állatok is vágynak egy kis kikapcsolódásra. Valószínűleg a láma mutatkozott a legnyitottabbnak egy kis kiruccanásra, ezért kivezették a ketrecből és nekivágtak vele az éjszakának. A hihetetlen videót itt tudják megnézni.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik