Belföld

Nem szégyen a szegénység

600 adag gulyást és két kamionnyi ruhát osztott ki szombaton a vásárhelyi Hit Gyülekezet közössége.

A keresztényi értékek és az evangélium tanítása szerint nemcsak szóval, de tettekkel is kötelességünk segíteni szegény, vagy rászoruló embertársainkon – idézte János apostol szavait a rendezvény előtt kérdésünkre Szűcs Gábor a Hit Gyülekezetének vásárhelyi vezetője. A szegénység ugyanis nem szégyen, csupán egy olyan állapot, amely bármelyik ember életében előfordulhat. Ezen pedig ha egy ilyen általa “picinek” nevezett kezdeményezéssel már egy tudnak segíteni, akkor nagyon boldogok.

Hetek óta folyt a ruhagyűjtést, de az országos Hites Adakozók Hálózata is nagy segítséget adott a szombati osztáshoz. A gyülekezet segélyszervezete már 10 éves, az országban számos helyen hasonló akciókat végeznek.

A vásárhelyi gyülekezet 7 éve működik, mára egy olyan érett közösséggé kovácsolódott, hogy egyre több városi szintű adományosztó akciókat szervezzenek. A jövő tervei között szerepel székhelyük és az ételosztás helyszínének – a volt anya-gyermek szállónak – felújítása és további hasonló akciók indítása.

Matyi Sándor a Roma Kisebbségi Önkormányzat alelnöke elmondta, minden évben részt vesznek az ilyen eseményeken. Most a kézi munkából és szervezésből is kivették a részüket. Az érdeklődés és az igény hatalmas a lakosság körében. Barátaik is szívesen jönnek segíteni, hiszen ők is a gyülekezet tagjai.

Az udvaron hatalmas gulyáságyúban főtt az étel, hátul pedig az udvaron tényleg mindenki találhatott magának megfelelő ruhát. S. Erzsébet elmondta, nagyon kevés a nyugdíja, és bár nem szeret kérni, az itt dolgozók annyira kedvesen és közvetlenül állnak rendelkezésükre, hogy örömmel érkezett és hálásan távozik.

Egy fiatalasszony három gyermekével érkezett, nevét nem írjuk le, de elárulta, Gyes után nem tudott újra elhelyezkedni, férje egyre kevesebbet keres munkahelyén, szüleik pedig nem tudnak eleget segíteni. Most olyan ruhákat találtak, melyek újszerűek, márkásak, és jó minőségűek. A pólók egy részét karácsonyra félreteszi és mindenki talál egy darabot a fa alatt is, mivel másra nemigen lesz pénzük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik