Belföld

Fizetésért járhatnak iskolába a közmunkások

Balog-Zoltan(960x640)(3).jpg (balog zoltán)
Balog-Zoltan(960x640)(3).jpg (balog zoltán)

Százezer közmunkás járhat iskolába télen négy hónapig, miközben megkapják a 49 ezer forintos juttatást.

Ezek a közmunkások január 1-jétől érvényesíteni tudják a gyermekeik után járó adókedvezményt is. Százezer ember vehet részt, elsősorban EU-s forrásokból többek között alapkompetencia-képzésben, így ha adott esetben nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait, megteheti azt – hangsúlyozta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

Felhívta a figyelmet arra is: fontos a romák diplomához juttatása, hogy kialakuljon az értelmiségük, jelenleg csak a 0,8 százalékuk rendelkezik diplomával. “A keresztény roma szakkollégiumok útja nagyon jó út”, a szakkollégisták pedig példát jelenthetnek a roma fiatalok számára arra, hogy fel lehet zárkózni – fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik