Belföld

Eskü Szentendrén

A honvédelmi miniszter technikai megújítást ígért, amikor csaknem négyszázan tettek esküt az altiszti akadémián.

388 honvédtiszt- és altisztjelölt, szerződéses legénységi állományú katona, valamint nem katonai tanintézményekben végzettek tettek honvédesküt pénteken, ünnepélyes keretek között a városban működő altiszti akadémián. Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta, a jelenlévők felkészültek, kiképzésük után készek és képesek arra, hogy beilleszkedjenek a honvédség közösségébe, és méltó bajtársaivá váljanak azoknak, akik Afganisztánban, a Balkánon és Cipruson vagy éppen a dunai árvíz gátjainak megvédésekor szolgáltak.

Huszonöt év után érik a csere

A kormányzatnak a honvédség megújítása érdekében tett erőfeszítéseiről szólva a tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a honvédség és a honvédek anyagi helyzete csak az ország teherbíró képességének növekedésével javulhat. Ebből a szempontból szerinte biztató, hogy javul az ország gazdasági helyzete. Hende Csaba végezetül kiemelte: a kormány vállalta, hogy a jövőben minden évben a bruttó nemzeti termék 0,1 százalékával ütemesen növeli a honvédelmi költségvetést, és “készülnek a tervek, amelyekkel néhány éven belül újra cserélhetjük a kifutó szovjet technikát”.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik