Belföld

Több mint harmincmillió forint kulturális célokra

A Nemzeti Kulturális Alap pályázataira Vácról és környékéről is jelenzkeztek szép számmal, most több kollégium eredményt hirdetett.

A Vác online összeszedte a közelmúltban közzétett eredményeket, figyelembe véve a környékbeli sikeres pályázatokat.

A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma döntése alapján Vác Város Levéltára több mint másfél millió forintot nyert négy, más-más témakörben benyújtott pályázatra. Az intézmény szakkönyvtárának gyarapítására háromszázezer, míg az irattári anyagok köttetésére félmillió forintot fordíthat a nyertes pályázat révén. Egy sorozat harmadik kötetének előkészületi munkálatait százötvenötezer, míg egy régi írásos dokumentum restaurálását ötszázötvennégyezer forinttal támogatja a kollégium.

Ugyancsak egy régi kiadvány restauráláshoz nyert kétszáznyolcvanötezer forintnyi támogatást a Váci Egyházmegye.

A Pest Megyei Önkormányzattól egy törvénymódosítás miatt 2013-tól a váci önkormányzat fenntartásába került Tragor Ignác Múzeum állományvédelmi műhelye tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzésére kétszázötvenezer forint összegű támogatást nyert.

Az egykori mozi épületében ez évtől működő Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság is sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alaphoz. Az előadó-művészeti kollégiumtól független társulatok, valamint a Beregszászi Színház több alkalmas vendégjátékára egyaránt két-két millió forintot nyert az intézmény.

A Vácdukán élő Hárs Viktor fúziós jazz-elektronikus szerzői lemezének kiadására háromszázezer forintot biztosít a kollégium.

A Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma több település vonatkozásában is biztosított forrást szobor, illetve emlékmű elhelyezésére, elkészítésére. Fót önkormányzata 3,5 millió forintot nyert gróf Károlyi István köztéri szobrának elkészítésére és felállítására. Fót meghatározó személyiségéről Orbán Előd készít szobrot. A Lapok szoborcsoport elkészítésére, felállítására hárommillió forintot kapott Erdőkertes önkormányzata. A köztéri alkotás Böjte Horváth István munkáját dicséri majd.

Vácrátót önkormányzata 3,5 millió forintnyi támogatásban részesült. Ebből az összegből szintén Böjte Horváth István készít domborművet az I. és II. világháború áldozatainak emlékére.

Bánkon a legendás klarinétost, Joe Murányit öntheti szoborba Győrfi Lajos, miután a Nógrád megyei település önkormányzata is sikeresen pályázott. A Nemzeti Kulturális Alap Vizuális Művészetek Kollégiuma négymillió forintot biztosít a megvalósításhoz.

A leányfalui Faluház és Ravasz László Könyvtár számára megítélt másfél millió forintból megvásárolják a Bibó István emlékére készített, Egy magyar életút című kisplasztikát, Paulikovics Iván szobrász művét.

Vác önkormányzata is sikeresen szerepelt a pályázaton, és négymillió forintot kapott arra a térplasztika-ivókút megalkotására és a Széchenyi utcában történő felállítására, melyet Detkovics Anikó készíthet el.

A váci Tragor Ignác Múzeum pedig hárommillió forinttal gyarapíthatja kortársgyűjteményét Konkoly Gyula, Tóth István és Wächter Dénes egy-egy alkotásának megvásárlásával.

Nemcsak a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert nemrég támogatást a váci önkormányzat, ugyanis az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető álló Balog Zoltán döntése alapján ötmillió forintot nyert a város egy új várostörténeti kiállítás előkészítésére az úgynevezett ALFA pályázaton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik