Belföld

Kitört a háború Ásotthalmon?

Röplapokat visz a szél a faluban.

Röplapok jelentek meg szerdán reggel Ásotthalmon, melyen Toroczkai Lászlót veszik célba. Vérbíró felmenő, lőszergyártó tanya is szerepelnek a bűnlajstromon. A polgármesterjelöltként induló, egykori MTV-székház ostromló ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a rendőrségen.

Kampány élesre töltve
Egyre élesebb hangnemben folyik a kampány Ásotthalmon, ahol időközi választást tartanak december 15-én. A testület feloszlatta magát még októberben azzal, hogy nem tudnak együtt dolgozni Petró Ferenccel, a negyedik ciklusát töltő polgármesterrel.
A lázadó képviselők szerint Petró többször is rossz színben tüntette fel a települést nyilatkozataiban, amikor a falu gazdasági helyzetéért a kormány önkormányzati politikáját okolta. A testület több tagja szerint viszont a polgármester kézi 
vezérléssel irányítja a falut, semmiféle információt nem oszt meg a képviselőkkel.

Három jelölt
Babarczi Antal volt az egyetlen, aki nem szavazta meg a falu költségvetését, amelyet törvénysértő módon fogadott el a testület, hiszen nem engedi meg a jogszabály, hogy hiánnyal tervezzenek meg egy költségvetést.

Ő az egyik induló, s amint a sajtóhírekből is kiderült, Babarczi az, akit a kormánypártiak támogatnak. Tegnap jelentették be, hogy megmentik a falut a csődtől, ezért addig kilincseltek a Belügyminisztériumban, amíg nem hagytak jóvá 23 millió forintos mentőövet a falunak.

Valójában a Szerkezetátalakítási Tartalék felosztásáról már nyáron döntöttek a BM-ben, s annak ütemezését is meghatározták, novemberben esedékes az idei utolsó utalás, ezt az összeget hagyták most jóvá, a kért 40 millió helyett, 23 millió forintot. Petró Ferenc is indul újra a posztért, ragaszkodik az eddig elért eredményekhez. Toroczkai az egyedüli új seprő, most őt támadja röplapokkal egy ismeretlen. December 15-ig még maradt pár hét, élesedik a kampány. A megválasztott polgármester 10 hónapig maradhat a poszton, aztán jön a helyhatósági választás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik