Belföld

Utasok mentettek vakvezető kutyát a metrónál

Egy rosszkor, rossz irányba elindított mozgólépcső okozott bajt. Nemcsak a helyszínen segített valaki, a taxit is fizette a kórházba.

Egy látássérült nő írt levelet a BKV-Figyelő blognak, azért, hogy megköszönje, amit érte és kutyájáért tettek a fővárosi utasok. A levélíró a Nyugati téri metróállomásnál szeretett volna lejutni a mozgólépcsőn a peronra, ehhez kérte, hogy állítsák meg a mozgólépcsőt, mert a kutya csak úgy tud rálépni, különben könnyen megsérül.

Valamiért azonban a mozgólépcső elindult, ráadásul rossz irányba, ami így megsebesítette a kutya mindkét mellső lábát, gazdája már nem tudott rajta segíteni.

A nő elmondása szerint az utasok segítettek a kutyán, bekötötték a lábát, sőt: egyikük taxit is hívott, hogy elkísérje őket egy közeli állatkórházba.

„Aztán még Újpestre, a buszhoz is taxival vitetett bennünket és a taxi költségeit ő fizette. Nagyon hálás vagyok neki a segítségéért! Jó volt megtapasztalni, hogy az emberek segítenek a bajban, és hogy olyan önzetlen ember is van, mint az a hölgy, aki végig mellettünk volt” – köszöni meg a segítséget a szerencsétlenül járt látássérült asszony.

Az esetről részletesebben itt olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik