Belföld

Korszakalkotó lépések a gyermekvédelemben

gyerekek (gyerekek)
gyerekek (gyerekek)

Január 1-jétől elsődlegessé válik a gyermekek nevelőcsaládban történő elhelyezése.

Korszakalkotó lépések történtek az elmúlt években a gyermekvédelemben, olyanok, amelyek szükségességét mindenki érezte – hangsúlyozta a szociális és családügyért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, a Fejér megyei gyermekvédelmi napok rendezvénysorozatának szakmai napján.

A gyereknek családban a helye

Soltész Miklós előadásában példaként említette a gyermekvédelmi törvény változását, amely szerint január 1-jétől elsődlegessé válik a gyermekek nevelőcsaládban történő elhelyezése. A gyermekvédelembe bekerülő 12 évesnél fiatalabbak csak befogadó szülőknél helyezhetők el, hiszen családban van a legjobb helyük – tette hozzá. Megjegyezte, a nevelőszülői hálózat erősödését segíti az új, egységes foglalkoztatási jogviszony bevezetése a nevelőszülők és a helyettes szülők számára, szintén a jövő év elejétől.

Hivatásos nevelőszülők

A kormány lépésével a nevelőszülői hivatást választók foglalkoztatottá válnak, amely vonzóbbá teheti a nevelőszülővé válást, valamint emelheti annak szakmai színvonalát, elismertségét – tette hozzá.

Soltész Mikós elmondta, hogy a nevelőszülők előtérbe helyezése a gyermek- vagy lakásotthonokban dolgozók jövőjét bizonytalanná teheti. Úgy vélte, hogy az érintett intézményekben fecskeházakat kellene létesíteni, ahonnan a húszas éveik elején járó fiatalok “ki tudnak repülni”.

Szerinte nem engedhető meg, hogy a gyermekvédelem kötelékében nevelkedett gyermekek életkezdési kudarcok miatt visszakerüljenek oda, ahonnan 15-20 évvel korábban kiszakították őket. Ezért hárulhat a jövőben ismét fontos szerep a gyermekotthonok dolgozóira – mondta.

Fontos a családok segítése

Az államtitkár jelezte, hogy a kormány az elmúlt időszakban a családok megerősítését is fontos feladatának tekintette, ezért olyan döntések születtek, amelyek részben anyagilag, részben lelkileg segítették a családokat. Példaként említette a családi adókedvezményeket és azok kiszélesítését, a 3 éves gyes visszaállítását, valamint januártól a gyed extra bevezetését.

Fontosnak nevezte még az otthonteremtés részbeni visszaállítását, a devizahitelesek megsegítését célzó lépéseket, illetve a rezsicsökkentésnek a családok anyagi lehetőségeire gyakorolt pozitív hatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik