Belföld

Bajszosan jött haza Vajda

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 11. 19. 16:30

Bajuszt növeszt a Movember Hungary 2013, vagyis a prosztatarák elleni küzdelem egyik arcaként, közben pedig már jövő évi sikereit alapozza. Az EDF Démász-Szeged olimpiai bajnoka, Vajda Attila november elején Portugáliában járt, ahol a NELO gyárban tesztelte az új hajóit.

Már szakállal és bajusszal tért haza Portugáliából Vajda Attila, aki novemberben sokakkal egyetemben félre tette a borotvát, és részt vesz a Movember 2013 prosztatarák elleni kampányban. De hogy mit keresett Portugáliában a szegediek bajnoka?

Vajda-Attila(650x433)(2).jpg (vajda attila, )
fotó: MTI

„Minden ősszel meghívást kapok Villa do Condéba, ahol a Nelo központja található. Általában több mint egy hetet töltök el a gyárban teszteléssel, a kenuk testreszabásával” – mondta az augusztusi duisburgi világbajnokságon aranyérmes versenyző, aki számára nagyon fontosak az itt eltöltött napok.

„Szeretem ezeket az utazásokat, mert itt nem úgy kezelnek, hogy itt a versenyző, akinek hajót gyártunk, hanem itt a versenyző, akinek adunk a szavára, aki segíti a fejlesztésünket”- árulta el Vajda Attila, aki elmondta, ha szükség van rá, akár szét is vágják és újra összerakják a hajóját a tervezők és a mesteremberek.

Az EDF Démász Szeged olimpiai bajnokának ezúttal három hajót készítenek, és valamilyen téren mindegyik különbözik a többitől.

„Hogyan zajlik egy ilyen tesztidőszak? Először csak az én egyedi beállításaimat teszik bele a hajóba, amelyek már számítógépen vannak egy Vajda A. nevű file-ban, amiben minden beállítás centiről centire megtalálható. Ezután jönnek a különböző változtatások, amelyek kivitelezését már számítógépes rendszer segíti. A központban mindennap kiértékelik az aktuális beállításokat, majd folytatódik a munka, és ha az érzéseim és elképzeléseim találkoznak a számítógépen kapott eredményekkel, elmondhatjuk, sikeres volt a munka.”

Hogy 2013-ban az volt, azt Vajda újabb világbajnoki címe is bizonyítja, így a sportoló szeretné, ha jövőre is ilyen összetett lenne a felkészülése.

„Szeretném, ha 2014-ben is össze tudnék dolgozni más kenusokkal, így egy kis időre csatlakoznék Ludasi Robiert csoportjához, és jó lenne ismét Vasbányai Henrikkel és Mike Robival is együtt edzeni.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Kommentek

Szigetvár, 2016. szeptember 7.
Vass Péter, Szigetvár polgármestere köszönti az ünnepségsorozatra érkező Áder János köztársasági elnököt a szigetvári polgármesteri hivatal előtt 2016. szeptember 7-én, a Zrínyi-emlékévben.
MTI Fotó: Sóki Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.