Belföld

Százezer forint az összetört Radnóti-szoborra

Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke magánemberként ajánlotta fel az összeget a szobor felújítására.

Magánemberként százezer forintot ajánlott fel a hétvégén összetört, Győrhöz közeli Radnóti-szobor felújítására Kara Ákos (Fidesz), a megyei közgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő.

“Radnóti Miklós emlékének tisztelete mellett úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben rendkívül fontos a gyors segítség is” – fogalmazott hétfői közleményében a politikus, hozzátéve, hogy erről már a győri városüzemeltetési társaság illetékeseit is tájékoztatta.

Az autót megtalálták, a sofőrt nem

Korábban már olvashattak portálunkon arról, hogy autóval darabokra törték Győr határában a Radnóti-szobrot, Melocco Miklós alkotását, amelyet a költő halálának helyszínéhez közel állítottak föl 1980-ban.

A cikk szerint két faluval távolabb, Öttevény határában, az árokban megtalálták azt a járművet, amellyel nekihajtottak a szobornak. A rendőrség közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoz és most az autó vezetőjét keresi.

A győri városüzemeltetési társaság már telephelyére szállította a szobor darabjait; a művet a szakértői vizsgálatot követően helyrehozzák. A lap emlékeztetett arra, hogy a szobrot a rendszerváltás idején ismeretlenek vörös festékkel öntötték le.

Ajánlott videó mutasd mind

Márki-Zay vezet

27,45 százalékos feldolgozottságnál Márki-Zay Péter 53,79 százalékkal vezet a függetlenként induló Dr. Grezsa István ellen Hódmezővásárhelyen, ahol

Borkai Zsolt is szavazott

A feleségével járultak az urnához. Hajrá Győr! 🧡 Közzétette: Borkai Zsolt – 2019. október 13., vasárnap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.