Belföld

Orbán: a templom és az iskola a magyarság harcának legfontosabb színtere

orbán viktor (orbán viktor)
orbán viktor (orbán viktor)

A török hódoltság idején éppúgy, mint most a templom és az iskola a magyarság megmaradásáért folytatott harc legfontosabb színtere a Kárpát-medencében - jelentette ki a kormányfő vasárnap a felvidéki Rimaszombaton.

Orbán Viktor a helyi református templom felújításának befejezése alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten mondott beszédet. A külhoni magyarság megmaradásáért folytatott küzdelem eszközeként jelölte meg a nyelv, a hit és az identitás megőrzését.

“A felvidéki magyarság is, hitem szerint, csak akkor maradhat meg magyarnak, ha képes nyelvét, hitét és identitását megőrizve szülőföldjén élni” – mondta a miniszterelnök.

Kifejtette: a református gyülekezetek a hosszú évszázadok során megértették, hogy megmaradásukat annak köszönhetik, hogy sikerült kialakítaniuk és megőrizniük saját közösségük tereit.

“A török hódoltság korában a régi katonai végvárrendszer helyett kialakult egy új kulturális mentsvárrendszer, amelynek két meghatározó intézménye volt, a templom és az iskola” – mutatott rá Orbán Viktor. Hozzátette: a magyarság megmaradásáért folytatott harcnak a Kárpát-medencében ma is ezek a legfontosabb színterei.

Erős anyaország nélkül nem megy

A kormányfő a rimaszombati templom felújításáról szólva kiemelte a magyar közösség abbéli jelentős szerepvállalását, ami véleménye szerint a helyi közösség erejét is megmutatta. “Ahhoz, hogy a templomaink és iskoláink megújuljanak, szükség van egy erős anyaországra is, amely képes túllátni saját határain” – hangsúlyozta.

Rámutatott: Magyarország kormánya 2011 és 2013 között összesen 119 határon túli templom és egyházi épület felújítását vállalta, ezek közé tartozik az a 23 felvidéki templom és egyházi épület is, amelynek felújítását több mint 60 millió forinttal segítette az anyaország.

A jövőre alapkőletételének 230-ik évfordulóját ünneplő rimaszombati református templomot részben önerőből, részben különböző támogatások segítségével sikerült felújítani. A 13 évig tartó felújítási folyamat a napokban fejeződött be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik