Belföld

Kötelező önkéntesség újságolvasással

Több, mint ezren csatlakoztak a Lapról hangra programhoz. Diákok is olvasnak vakoknak.

Ma már a látássérült emberek is tudják használni a számítógépet, tudnak szöveget szerkeszteni, böngészni az interneten, e-maileket írni és olvasni – speciális képernyőolvasó vagy képernyőnagyító szoftverek segítségével. El tudják olvasni a legnépszerűbb híroldalakat és a nyomtatásban is megjelenő újságok internetes változatát. Valahogy így:

Van azonban több gazdasági hetilap, női, ifjúsági és szakmai lap, amelyek csak nyomtatásban jelennek meg, így azok a látássérülteknek elérhetetlenek egyedül.

A Lapról hangra programmal viszont ezek is hozzáférhetővé válnak számukra.  Bárki felolvashat vakoknak egy-egy cikket és számítógép vagy okostelefon segítségével felteheti az e célra létrehozott  honlapra (www.laprolhangra.hu).

50 óra önkéntesség középiskolásoknak

A 2011-ben hozott köznevelési törvény szerint 2016-tól az érettségi feltétele 50 óra közösségi szolgálat. 3 év alatt lehet ezt teljesíteni, így az  előző, 2012/13-as tanévben kilencedik osztályos diákok az elsők, akiknek kötelező az önkénteskedés.

Diák-önkéntesekkel  hármat egy csapásra

A 2011-ben indult programhoz eddig több, mint 1200-an csatlakoztak, körülbelül 700 felolvasó és 500 olvasó.

Az önkéntesek változó rendszerességgel olvasnak fel. Van olyan, aki a regisztrációja után néhány hétig rendszeresen küld cikkeket, aztán szünetel, vagy valamiért teljesen abbahagyja a felolvasást. Többen hetente négy-öt cikket is feltöltenek – tudtuk meg a honlapot üzemeltető csoporttól.

Egyre több  a gimnazista önkéntes is, mivel ősszel több középiskola is ajánlotta a lapot diákjainak az érettségihez szükséges közösségi szolgálatként.  A szervezők ennek azért örülnek, mert egyszerre tehetik nyitottá a fiatalokat a látássérültek iránt, hozzájárulhatnak ahhoz, hogy újságokból is tájékozódjanak a középiskolások és nem utolsósorban a látássérült olvasók tájékozottságát is növelik.

Sosrstársak, sztorik, lélek a középpontban

Ezt olvasta már?

A legutóbbi felolvasások közül a legnépszerűbb cikk a Nőies szakma férfiakra szabva című írás, amely a Nők Lapja Psziché-ben jelent meg. A legnépszerűbb témakörök a fogyatékkal élők problémáiról, sikereiről szóló történetek, a pszichológiai témájú, a hírességekről szóló cikkek, de van érdeklődés természettudományos jelenségeket közérthetően tárgyaló írások és folyóiratokban megjelent novellák, versek iránt is.

Az olvasók minden két hétben kapnak cikkajánlót a legfrissebb felvételekből,  a felolvasóknak pedig havonta küldenek hírlevelet a technikai tudnivalókról, újdonságokról.

A laprolhangra.hu nemcsak egy hangos újság, lehetőség van a cikkek megvitatására is.

Vannak olvasók, akik nemcsak témakörök szerint válogatnak, ha egy felolvasó hangját megszerették, vagy akár külön is leveleznek vele, megszerették, akkor arra is figyelnek, hogy ő mit küldött be. Ez fordítva is igaz, tehát vannak olyan felolvasók, akik úgy választják a cikkeket, hogy tudják, személy szerint melyik olvasónak szereznek majd vele örömöt – árulta el a lapot üzemeltető Informatika a látássérültekért” Alapítvány.

A vakoknak kifejlesztett számítógépes programok honosítását végző alapítványt Szuhaj Mihály látássérült programozó alapította. Ő maga gyerekként vesztette el a látását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik