Belföld

Népszerű a tűzoltóság a diákönkéntesek körében

Eddig 1500 diák döntött úgy, hogy a kötelező közösségi szolgálatát a katasztrófavédelemnél teljesíti. A fiatalok tanulnak, rendezvényeken segédkeznek és gyakorlatokon statisztálnak a tűzoltóság önkénteseiként.

Az idei tanévtől, az érettségi vizsgára jelentkezés feltételeként minden középiskolás diáknak három év alatt, ötven óra közösségi szolgálatot kell teljesítenie. Országszerte több ezer fogadóintézmény várja a diákokat. Kórházak, civil szervezetek, alapítványok, szociális, oktatási és kulturális intézmények, valamint a polgári-és a katasztrófavédelem szervei.

A tavalyi tanévben országszerte százhetvenhárom, a katasztrófavédelem szervezetéhez tartozó fogadó intézmény – igazgatóság, kirendeltség, hivatásos tűzoltó-parancsnokság, katasztrófavédelmi őrs – kapcsolódott be a közösségi szolgálat programba. Összesen nyolcszáznyolcvannégy középiskola ezerötszáz diákja döntött úgy, hogy az előírt szolgálati időt részben vagy egészben ezen intézmények valamelyikében tölti el –tudtuk meg Arany-Tóth Attilától, a Csongrád megyei igazgatóság szóvivőjétől.

Ezerötszáz diákot foglalkoztatnak a tűzoltók (Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

Csongrád megyében eddig közel kétszáz diák jelentkezett valamelyik tűzoltó-parancsnoksághoz közösségi munkára. Szegeden száz, Makón ötven középiskolás önkénteskedik. A szentesi lánglovagok 6 középiskolával, két helyi, két csongrádi és két vásárhelyi intézménnyel állnak kapcsolatban.

Diákok statisztálnak a gyakorlatokon (Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

A Csongrád megyei fiatalok minden esetben a munka- és balesetvédelmi oktatást követően kezdhették meg szolgálatukat, amely során az elméleti órákon megismerkedtek a tűzoltás alapjaival és a polgári védelmi feladatok fontosságával is, míg a szertárakban közelről megismerték a beavatkozásnál használt eszközöket, járműveket. Lehetőségük volt közreműködni katasztrófavédelmi versenyek szervezésében és lebonyolításában is, de volt olyan gyakorlat, ahol statisztaként ők alakíthatták a sérülteket – mondta el tűzoltó hadnagy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik