Belföld

Portik sem megy a vizsgálóbizottsághoz

portik (portik)
portik (portik)

A Ház éppen szerdán tárgyalja azt a javaslatot, hogy kötelező legyen megjelenni az üléseken.

Laborc Sándor után Portik Tamás is nemet mondott a kettejük öt évvel ezelőtti találkozóinak körülményeit és esetleges következményeit vizsgáló parlamenti albizottság meghívására – írja a Népszabadság szerdai számában.

A lap írása szerint a büntetés-végrehajtás útján Portik Tamás az előzetesből Mile Lajos albizottsági elnöknek címzett, kézzel írt levelében arról tájékoztatta a nemzetbiztonsági bizottság Portik-Laborc találkozó hátterét vizsgáló albizottság vezetőjét, hogy bár az ügyét tárgyaló bíró engedélyezte, ő nem kíván “megjelenni” a testület előtt.

Az Országgyűlés egyébként szerdai ülésnapján az LMP azon javaslatáról is tárgyal, amely alapján kötelezővé válna megjelenni a parlament nemzetbiztonsági kérdéseket érintő bizottsági ülésein.

A Ház ülése reggel 9 órakor kezdődik, délelőtt egyebek között a területfejlesztéssel és -rendezéssel kapcsolatos törvénymódosítások kerülnek terítékre. Általános vitát tartanak a magyar és szerb kormány között megkötött, a katasztrófák közbeni együttműködésről szóló egyezményről is.

Az e heti háromnapos ülés utolsó napirendi pontjaként az LMP-s Mile Lajos azon javaslatát tárgyalhatják, amely hatékonyabbá tenné a nemzetbiztonsági tárgyú parlamenti vizsgálatokat.

Az ellenzéki politikus azt kezdeményezte, hogy törvényi szinten tegyék kötelezővé a megjelenést és az együttműködést a nemzetbiztonsági kérdésekről folytatott bizottsági üléseken. A kormány korábban támogatásáról biztosította Mile Lajost, aki a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság alelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik