Belföld

Jakabos Zsuzsáék Győrben keresnék az úszótehetségeket

A szervezett utánpótlás-nevelés fontosságát hangoztatta kedden, Győrben, sajtótájékoztatón Petrov Iván, az úszószövetség nyugat-dunántúli régiófelelőse, Jakabos Zsuzsanna olimpikon edzője.

Korábban a témában:

“Amíg a sportág nincsen rendszerbe foglalva, addig a tehetségek beáramlása teljesen véletlenszerű és esetleges” – fogalmazott, annak fontosságát hangsúlyozva, hogy minden gyerek képességeit legalább egyszer fel tudják mérni, így választva ki a jövő versenyzőit. Mint mondta, azzal számolnak, hogy jövőre ötezer, a következő években pedig egy-másfél ezer óvodást, illetve általános iskolás első vagy második osztályos gyereket tudnak felmérni.

Hangsúlyozta: óriási ugrást jelent a győri úszósport számára a jövő őszre megépülő uszoda, amelynek alapkövét múlt pénteken tették le; az ötvenes medencékben rendelkezésre álló edzésidő a négyszeresére, a pályafelület az ötszörösére nő az új létesítménnyel.

(fotó: illusztráció)

A győri úszóakadémia pénzt hoz a városnak

Emellett – emelte ki – közel háromszorosára ugrik a munkaidőn kívül használható, azaz a lakosságot is kiszolgáló pályaórák száma, ezzel pedig minden győri polgár uszodahasználati igényét ki lehet elégíteni.

A Magyar Úszó Szövetség kiemelt programja lesz a győri úszóakadémia, ami azt is eredményezi, hogy “akármilyen sportolót fogunk igazolni, az több pénzt fog hozni a városnak, mint amennyibe kerül” – mondta.

Petrov Iván megemlítette: az akadémián a sportolás és a tanulás összhangba hozásán is dolgoznak majd, hiszen “az, hogy valakiből elit úszó lesz, nem jelenti azt, hogy nem kell tanulnia, vagy nem kell később, a civil életben megállnia a helyét”.

“A győri úszóakadémia példaegyesülete a Budapesti Spartacus, amely 1987 óta valamennyi jelentősebb világversenyről éremmel tért haza” – jegyezte meg.

Diákoknak edzőtábor és versenyrendszer

Emellett győri versenyrendszert hoznak létre azok számára, akik 25 éves kor fölött is elkezdenék az úszást, a partneregyesületek tagjainak úszásoktatását is támogatják majd, versenyrendszerben élesztik újjá a diáksportot, valamint extra bevételt remélnek külföldi partnerek bevonásától, például itteni edzőtáborok szervezésével, illetve az edzőképzéssel – tette hozzá.

Borkai Zsolt, a város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az eseményen arról beszélt: 16 sportág, köztük az úszás kap az elkövetkező években több milliárdos, kiemelt kormányzati támogatást. Hozzátette: ennek a sportágnak számos kiemelkedő eseményét rendezik Magyarországon; 2017-ben az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) és a junior világbajnokságot, 2021-ben pedig a világbajnokságot. Megjegyezte, ezért is cél az, hogy a versenyzők és az utánpótlás tagjai olyan szintre jussanak, hogy ezeken a viadalokon jó eredménnyel szerepelhessenek.

jakabos zsuzsanna (jakabos zsuzsanna, )

Győrbe költözik a legcsinosabb sportolónő

Borkai Zsolt utalt rá: Győr városa költségvetésének több mint egy százalékát fordítja sporttámogatásra, és hasonló nagyságrendben költ az infrastruktúrára is, akárcsak az EYOF létesítmény-rendszerének felépítésére. Így az infrastrukturális feltételek már adottak lesznek az úszás magasabb szintre emeléséhez, aminek része Jakabos Zsuzsanna olimpikon Győrbe szerződtetése is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.