Belföld

Egyre népszerűbb az uniós „ki mit tud?”

A 4 FOR EUROPE győri, regionális döntőjén 10 csapat mérte össze tudását.

A magyarországi Europe Direct Információs Hálózat, az Informatikai és Könyvtári Szövetség, az Európai Bizottság hazai képviselete valamint az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája „4 FOR EUROPE” címmel, immár hatodik alkalommal hirdetett országos vetélkedőt, melyre idén 315, négy fős csapat jelentkezett. Az első online fordulót követően 10-10 társaság jutott a regionális döntőkbe, ahonnan aztán a győztesek, valamint az összesített eredmény alapján a három legjobb második helyen végzett delegáció kap meghívást a végső megmérettetésre.

Egy kicsit más jellegű ez a verseny mint a többi, hiszen azon túl, hogy szükség van az európai uniós tudásra, amellett nagyban építjük így a fiatalok kreativitását, a csapatszellemet és a problémamegoldó készségüket. Egy játékot szeretnénk lebonyolítani, melyben nemcsak tanulnak hanem hasznos információkkal is gazdagodnak” – hangsúlyozta a győri rendezvényen Fazekas István, a Europe Direct Bács-Kiskun Megyei Információs Pontjának vezetője.

A Baross Gábor Középiskolában tartott vetélkedőn a résztvevők nagy odafigyeléssel oldották meg a feladatokat, a tét ugyanis óriási, hiszen az országos döntőn legeredményesebben szereplő csapat elutazhat Strasbourgba, míg a második és a harmadik helyen végzők az újonnan csatlakozó Horvátországba tehetnek tanulmányi kirándulást. „A mostani fordulón változatos feladatokkal vártuk a gyerekeket. A bemutatkozások után, EU-matek példákat kaptak, számokkal, évszámokkal összefüggésben. Az unió szakpolitikájával kapcsolatos rövid filmeket is vetítettünk, továbbá egy ügyességi játékot is beillesztettünk a sűrű programunkba” – ezt már a győri Europe Direct iroda vezetője, dr. Lakatosné dr. Novák Éva mondta portálunknak.

A győriek nagy eséllyel indulnak az országos összecsapáson, hiszen két évvel ezelőtt, éppen a regionális fordulónak helyszínt biztosító Baross iskola tanulói állhattak fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik