Belföld

Jegyek a jövő évi Szabadtérire

A 2014-es évad musicalszenzációjára, a Mamma Miára már akár négyezerszáz forintért is kaphatók belépők.


fotó: Iványi Aurél

– Eddig csak foglalni lehetett a szóló jegyeket, hétfőtől azonban már meg is lehet vásárolni a belépőket. Mik a tapasztalatok, melyik eddig a legnépszerűbb darab?

– Eddig a Mamma Miára, az évad musicalszenzációjára tetették félre a legtöbb tikettet. A kihagyhatatlan előadásra, amely hazánkban még sosem szerepelt és a világon először Szegeden látható non-replica változatban, már négyezerszáz forintért is lehet jegyet váltani -válaszolta Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója.

– Kuriózumnak ígérkezik az évad első bemutatója is. Mit tudhatunk a Zorbáról?

– A Zorba iránt is hatalmas az érdeklődés. Nem csoda, hiszen a dallamok – hasonlóan az ABBA zenéjéhez – ott csengnek mindannyiunk fülében, és a film is meghatározó élményt jelent többeknek. A tánc nyelvén elmondott történet már önmagában lebilincselő, még vonzóbbá teszi azonban a darabot, hogy Szegeden eddig még sosem tapasztalt látványvilággal, a legmodernebb 3D-s vetítéstechnikával kerül színre. Már kettőezer-kilencszáz forinttól lehet rá belépőket kapni – mondta a Szeged.hu kérdésére az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik