Belföld

Véget ér a Maszk „Játszani is engedd” projektje

Színházi előadásokkal és drámapedagógiai foglalkozással fejeződik be a hét végén a Maszk Egyesület „Játszani is engedd” című, a szegedi szegregátumban a kulturális esélyegyenlőség javítását célul kitűző projektje.

A projekt a cigány közösség, elsősorban a gyermekek élethelyzetének javítását, a kulturális javakhoz való hozzáférését, a közösségi aktivitás növelését, hosszabb távon a többségi társadalom és a cigány közösség együttműködésének előmozdítását tűzte ki célul.

A program első szakasza a nyári Thealter fesztivál keretében valósult meg a szegedi Roma Tanodában: a Karaván Művészeti Alapítvány Banyamesék című színházi előadásával indult, majd többnapos közös munka következett, amelynek során az alapítvány szakemberei és a gyerekek közösen választottak ki egy mesét, amelyet a munka végeztével bemutattak. Az együttműködés ősszel folytatódott, szeptemberben és októberben újfent szakemberek tartottak kreatív drámapedagógiai foglalkozásokat a gyerekeknek.

A projekt zárásaként november 10-én, vasárnap délelőtt 10 órakor újra látható lesz a Banyamesék a Roma Tanodában, amit drámapedagógiai foglalkozás követ. November 11-én, hétfőn este 6 órakor pedig egy különleges, élőzenével kísért interaktív színházi előadás, A show folytatódik vendégszerepel a Régi Zsinagógában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik