Belföld

Rangadóra készülnek a kézis lányok

A tavalyi ezüstérmes makóiakat fogadja a jelenleg harmadik helyen álló vásárhelyi női kézilabdacsapat.

Vasárnap a makói Marosmenti NKSE csapatával találkozik a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club, az NBII dél-keleti csoportjának hetedik fordulójában. A HLKC jó esélyekkel, veretlenül várja a találkozót, ugyanakkor nem lesz könnyű dolga a csapatnak, a makói alakulat ugyanis a régiós bajnokság egyik legerősebb csapata, mely az elmúlt években többször is dobogóra állhatott az NBII-ben.

A vásárhelyi klub a harmadik, a hagymavárosi egyesület a negyedik helyen áll a tabellán az idei szezonban, így a mérkőzésnek a pontvadászatban is kiemelt jelentősége lesz.

Veretlenül várják a hétvégi találkozót (Forrás: HLKC.hu)

Gaál Adrienn a HLKC játékos-edzője a hétvégi összecsapás kapcsán elmondta: szeretnénk megőrizni a veretlenségünket és folytatni a jó szereplést a bajnokságban. Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen egy erős makói csapatatot látunk vendégül.

A meccs november 10-én, vasárnap este hat órakor lesz a Hódtói Sportcsarnokban. A találkozó előtt, négy órától a két egyesület juniorjai mérkőznek meg egymással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik