Belföld

Mégsem engedik haza az ároktői bűnözőt?

ároktői banda (ároktői banda, ároktői gyilkosok)
ároktői banda (ároktői banda, ároktői gyilkosok)

A Fidesz megakadályozhatja, hogy házi őrizetbe kerüljön a rablógyilkossággal vádolt banda egyik tagja.

A Fidesz várhatóan kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés már hétfőn fogadja el azt a jogszabályt, amely szerint nem szűnik meg az előzetes letartóztatás 4 év után sem, ha a vádlottal szemben 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt indul eljárás. Ezt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be.

Elmondta, megdöbbenéssel értesült arról, november 22-én K. András, az ároktői banda egyik tagja házi őrizetbe kerül a mostani szabályok szerint. A politikus szerint ez gyakorlatilag a férfi szabadlábra helyezésével egyenlő. A férfit az ügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolja – idézte fel.

Időben megszavazzák?

Rogán szerint a maximum 10 napos aláírási és kihirdetési határidőket figyelembe véve, a törvénymódosítás november 21-én hatályban lesz.

“Elfogadhatatlan és tűrhetetlen, hogy Magyarországon egy gyilkossággal vádolt ember szabadlábra kerülhet” – fogalmazott.

Kitért arra, hogy több európai ország gyakorlata is megfelel annak a törvénymódosításnak, amit javasoltak, példaként többek között Németországot, Lengyelországot, Svédországot említette, ahol nincs időbeli korlátozása az előzetes letartóztatásnak a legsúlyosabb bűncselekmények esetében.

Nem biztonságos a házi őrizet

A rablásokkal és gyilkosságokkal vádolt 5 fős banda két tagja október elején megszökött a házi őrizetből és 5 nap múlva találták meg őket Svájcban egy prostituáltnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik