Belföld
Krisztik-Csaba(960x640).jpg (krisztik csaba)

Díjat kapott a fiatal színész

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2013. 11. 07. 09:01

Krisztik Csaba, a Forte Társulat és a fehérvári teátrum színművésze Junior Prima Díjat vehetett át.

Magyar színház- és filmművészet kategóriában idén nyolc kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal művész vehette át a díjat és az ezzel járó kétmillió forintot. A hazai színház- és filmművészet elismert képviselői jelölték a szerintük figyelemre és kitüntetésre érdemes fiatal tehetségeket – írja honlapján a Vörösmarty Színház.

Oklevelét Eszenyi Enikő adta át az Urániában

“Szikora János hívására, a Forte Társulat több tagjával együtt, 2013-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is dolgozunk. Jelenleg első fehérvári bemutatómra, a Lear király premierjére készülünk, amit Bagó Bertalan állít színre. Ezzel párhuzamosan két előadásban játszom a Forte Társulattal: az egyik A nagy füzet, a másik a Godot-ra várva. Mindkét előadás koreográfiáját Horváth Csaba jegyzi, s a budapesti Szkéné Színházban láthatók.” – mondta Krisztik Csaba, akiről ide kattintva többet is megtudhat.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.