Áron Nagy Lajosra emlékezett Székesfehérvár századik születésnapja előtt egy nappal. Nem is akárhogy. Sírjánál és emléktáblájánál csak szorványban jelentek meg tisztelői, de a kiállításain tolongott a fehérvári nép. Áron Nagy Lajos csodát tett negyedszázados távozása után is: grafikái miatt megtelt a Vörösmarty Színház galériája, festményei miatt pedig egyszerűen nem fértek el az emberek a múzeum dísztermében.
Áron Nagy Lajos egy székesfehérvárinak nem pusztán festőművész, grafikus és tanár, hanem egy szeretni való, csodálatos ember, akit nem tud, és nem is akar elfeledni az, aki egyszer megismerte.
November 7-én született, egy esztendővel az első világégés előtt. 1933-1938: Magyar Képzőművészeti Főiskola; mestere: Benkhard Ágost, Varga Nándor. 1938: Balló Ede-ösztöndíjjal bejárta Nyugat-Európát; 1943: a római Magyar Akadémia ösztöndíja (a háború miatt nem tudott kijutni Rómába); 1944: a Kultuszminisztérium balatoni ösztöndíja; 1956, 1967: Munkácsy-díj; 1958: Alba Regia-díj; 1965: Csók István-díj; 1970: Velinszky László-díj; 1971: Székesfehérvár díszpolgára; 1973, 1981: a Munka Érdemrend arany fokozata; 1985: a Magyar Művészeti Alap nívódíja. 1939-től Székesfehérváron élt, és életét, emberségét beírta a város történetébe.
Hagyatékának örököse, Molnár Dezsőné szervezte az ünnepi megemlékezések sorozatát, aki maga is megdöbbent, és könnyeivel küszködött, amikor látta, milyen sokan jöttek Lajos bácsira emlékezni. Erzsi néni elmondta, sejtette, hogy így lesz, mégis elérzékenyült a sok ember láttán.
A Vörösmarty Színházba a művész jegyzetfüzeteit, grafikáit láthatja a látogató, valamint Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjének pannója, amely 1962-ben készült. Az itt látható jegyzetek, grafikák visszaköszönnek a Szent István Király Múzeumban kiállított festményekben – mondta Kovalovszky Márta művészettörténész.
Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András beszédében kimondta: megérett az idő, egy állandó kiállításra, bár ma még nem látszik akkora kiállítóterem, ahol Áron Nagy Lajos képei elférnének.
