Belföld

Tévékkel teli kamiont loptak el a parkolóból

A gyanúsítottak 320 televíziót áron alul, külföldieknek értékesítették.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly április 21-én rendelt el nyomozást lopás miatt ismeretlen tettesek ellen, akik a mosonmagyaróvári kamionparkolóból egy pótkocsis vonatót 320 televízióval elloptak. A kamiont a járőrök 2012. május 17-én Esztergomban egy bekötőúton üresen megtalálták.

Eljátszották a kamionlopást

A gépkocsivezető kezdetben tagadott, később beismerte, hogy egy 45 éves mohácsi lakos megbízásából ő lopta el a szállítmányt. A nyomozás során beszerzett tárgyi és személyi bizonyítékok hatására később beismerte, hogy részt vett a bűncselekményben. Az 55 éves sofőr a kamiont és rakományát előzetes megegyezésük alapján, egy esztergomi telephelyre vitte.

A szállítmányt két ukrán férfi egy 29 éves budapesti lakos közvetítésével a kereskedelmi árnál jóval olcsóbban vásárolta meg. A vevők a televíziókat bérelt teherautókba pakolták Ukrajnába szállították.

Egyikük még szökésben

A záhonyi határátkelőhelyen 2012. október 9-én az ukrán állampolgárt elfogták, P. Zorán 35 éves ukrán-magyar állampolgár jelenleg is szökésben van, elfogatóparanccsal körözi a rendőrség.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. János és H. György ellen folytatott nyomozást lezárta, Ü. Gábor budapesti lakost és R. Emerykh ukrán állampolgárt különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntett elkövetésével gyanúsítja. A nyomozás iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Győri Járási Ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik