Belföld

Még Fidesz-tag az asszonyverő politikus

Jelenleg is a nagyobbik kormánypárt tagja Balogh József országgyűlési képviselő, aki áprilisban orr- és arccsonttörést okozva verte meg élettársát.

Az Index információi szerint máig nem kellett kilépnie a Fideszből Balogh József országgyűlési képviselőnek, pedig már fél éve, hogy részegen megverte élettársát.

Fejléc szöveg

A politikus így ecsetelte lapunknak a vak komondor és élettársa esetét. Az ügyészségnek tett vallomásból viszont kiderül, valójában a korlát volt az a komondor

A verés miatt a képviselőnek május 2-án ki kellett lépnie a Fidesz parlamenti frakciójából. Miután egyértelmű volt, hogy a képviselőcsoport vezetése nem fogja elnézni a nagy felháborodást keltő esetet, Balogh maga jelentette be, hogy kilép, de mandátumát nem adja vissza, hanem független képviselőként továbbra is tagja marad a parlamentnek.

Balogh párttagságát a napokban sem kérdőjelezték meg, bár mostanra az is kiderült, végig hazudott, amikor azzal védekezett, hogy nem emlékszik a hajnali történésekre, és véleménye szerint az asszony a család házőrző kutyáján átesve szerezhette sérüléseit. Kiderült, valójában élettársa fejét hajánál fogva verte a terasz fakorlátjába.

Az biztos, hogy Balogh 2014-ben nem lehet már képviselőjelölt, ám a helyi politikában még nem tettek le róla. Polgármesteri tevékenységét mindaddig folytathatja, amíg bírósági ítélet ki nem mondja bűnösségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik