Belföld

Rendőrségi riasztó védi Horthy szobrát

A hangos ellentüntetéstől kísért avató után minden eszközzel meg fogják védeni Horthy Miklós mellszobrát a Szabadság téren.

Horthy Miklós mellszobrát avatta fel a Jobbik Budapesten, a Szabadság téren lévő Hazatérés Templománál. Az egykori kormányzónak állított emlékmű leleplezését sárga csillagot viselő demonstrálók állandó füttyszava és bekiabálásai kísérték. A szoborállítás körülményeit elnézve adódik a kérdés, nem tartanak-e a későbbiekben a szobor megrongálásától?

Az eseményen igehirdetést tartó ifj. Hegedűs Loránt tart a rongálástól. Épp ezért a szobrot őrzik, kamerával figyelik, a rendőrséghez bekötött riasztóval védik és biztosítást is kötöttek rá – tudta meg a Hír24 a református lelkésztől. A szobrot megvédjük, ám az alkotás helyett inkább Horthy Miklós szellemiségét kellene megvédeni – tette hozzá.

A szoboravatást az MSZP elítélte, a Fidesz provokációnak nyilvánította. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, a belváros polgármestere szerint “a provokatív akció” ürügyet szolgáltat majd a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben “antiszemitizmust kiáltva”, rossz színben tüntessék fel Magyarországot.

Hegedűs Loránd a fideszes politikus szavaira úgy reagált: Rogán Antal söprögessen a sját háza táján és ne a szabadság téri egyházközség háza táján.

“Éljen Horthy!” és “Szégyen, gyalázat!” a Szabadság téren

A szoborállítást kísérő anyázásról ide kattintva olvashat bővebben. Az eseményről készült teljes összefoglalót pedig 19:00-kor nézheti meg a Hír24 Híradóban a Story 4-en. A műsorban Karsai László történész értékeli Horthy Miklós szerepét és mai megítélését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik