Belföld
Napora-Szegeden(1)(960x640).jpg (Napóra Szegeden)

Rendszerváltás előtt készült lakótelepi napórát újítanak fel Szegeden

24.hu
24.hu

2013. 11. 01. 09:06

Egy huszonhét éves napórát újítanak fel jövő tavaszra Szegeden, a Róna és a Retek utca által határolt tömbbelsőben a Partiscum Csillagászati Egyesület kezdeményezésére.

Illés Tibor, az egyesület vezetője elmondta: hogy a 4×4 méteres napóra szinte napra pontosan 27 esztendeje, 1986 novemberére készült el magánkezdeményezésre a szegedi Retek utca panelházai közötti parkban. Az évek során az órát megrongálták, árnyékvetőjét letörték és a környezetét is elkezdték a növények benőni.

A Partiscum Csillagászati Egyesület aktivistái, illetve a hozzájuk csatlakozott önkéntesek, valamint az Új Akropolisz Egyesület tagjai elhatározták, hogy 2014 tavaszára helyreállítják a napórát, ezzel újra kialakítva a város első köztéri csillagászati szemléltetőeszközét.

A napóra alapján még látszanak fél és egész órákat jelölő beosztások, illetve a páros órákat jelölő egykori alumínium számjegyek nyomai is. Az óra alapját tavaszra műkőből újraöntik, a számjegyeket pedig az egykori készítő utódja, a Szegedi Öntöde Kft. formázza meg újra.

Helyreállítják az óra mintegy másfél méteres árnyékvetőjét, lecsiszolják, valamint újrafestik a szerkezet időegyenletét is, amely megmutatja, hogy melyik hónapban hány percet siet vagy késik a napóra.

A szerkezet avatására a tervek szerint a 2014-es tavaszi napéjegyenlőséghez legközelebbi hétvégén, március 22-én kerül sor.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.