Belföld

Így nyomja tovább a rezsit a Fidesz

rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)
rezsicsökkentés (rezsicsökkentés)

A Fidesz a földgázellátási törvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a rendszerhasználati és egyetemes szolgáltatási díjakat határozatlan ideig ne módosíthassák. Ezt Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője jelentette be csütörtökön

A jelenlegi szabályozás szerint bizonyos ciklusonként – kettő-négy évente – meg kell határozni az egyetemes szolgáltatási díjakat. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa sajtótájékoztatón közölte, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak a tervek szerint nem kell új díjakat meghatároznia, a régi díjakon kell a számlákat megkapniuk a fogyasztóknak.

A képviselő szerint erre azért van szükség, mert a szolgáltatók alacsonyabb fogyasztás esetén ennek a díjnak az emelésével “trükköztek”, így biztosítva a magas bevételeket.

“Ez a fordított arányosság is bizonyíték arra, hogy a szolgáltatók azt csináltak, amit akartak: ha kevesebb a fogyasztás, akkor majd drágábban adjuk, és akkor is megmaradunk a pénzünknél” – fogalmazott Németh Szilárd. A törvénymódosítás véleménye szerint szükséges ahhoz, hogy semmi se veszélyeztesse a rezsicsökkentés politikáját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik