Belföld

Elítélték a gyilkos magyar bajnokot

Hideg Szilveszter egykori boxoló hét év börtönt kapott.

Jogerősen hét év börtönnel sújtotta csütörtökön meghozott döntésében a Győri Ítélőtábla azt az egykor országos hírű sportolót, aki három éve olyan súlyosan megverte élettársát, hogy az belehalt sérüléseibe.

Zólyomi Csilla bíró tanácsa ezzel helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék első fokú ítéletét, amely emberölés bűntette miatt mondta ki bűnösnek Hideg Szilvesztert, aki a nyolcvanas évek közepén országos bajnok ökölvívó volt.

Hideg Szilveszter 1986-os győzelme Fotó: MTI

Az asszony sokat ivott?

Korábbi sajtóhírek szerint a most 51 éves volt országos bajnok bokszoló Oroszlányban végzett akkor 44 éves párjával. Az a hír járta, hogy az asszony sokat ivott és csavargott, egyszer elment otthonról, a férfi egy kocsma mellett találta meg, onnan hazáig verte és otthon is folytatta.

Nincs enyhítés

A vádhatóság képviselője megjegyezte, vallomásaiban a vádlott rendszeresen önellentmondásba keveredett, csupán ahhoz tartotta magát mindvégig, hogy a halált okozó bántalmazást nem követte el.

A bíróság visszautasított a védelem enyhítést kérő érvelését is. A tárgyaláson a volt sportoló védője arról beszélt, eredetileg azt kérte a bíróságtól, hogy segítségnyújtás elmulasztására változtassák a vádat, de most már az az indítványa, hogy helyezzék hatályon kívül az elsőfokú döntést, és rendeljen el az ügyben új eljárást az ítélőtábla.

Indoklása szerint számos bizonyítékot nem vagy nem megfelelően vett figyelembe a Tatabányai Törvényszék. Például fenntartások nélkül fogadta el annak a két férfinak a vallomását, akikkel a halála előtti napokban “elkóborolt” az asszony.

Többen verték meg a nőt?

“Nem én vertem agyon” – mondta élettársa haláláról a férfi az utolsó szó jogán, hozzátéve, a történtek idején “voltak ott mások is”, köztük olyan ember, aki szintén versenyszerűen bokszolt korábban, a nyomozás során pedig “nagyon sok minden nem derült ki”.

Nehézsúlyú bikából kisangyal

Az ökölvívók körében nemritka a ringen kívüli erőszak – Mike Tysontól Klicskóig számos esetet sorolhatnánk, amikor meglódultak az öklök, és ki tudja, hol álltak meg. De nemcsak erre van példa.

Curtis “Earthquake” (azaz Földindulás) Kelley bokszoló 2004-ben az ágya szélén ülve fejfájást, majd áramütésszerű érzést tapasztalt. A kisülés a fejétől ment egyre lejjebb “úgy fájt, mintha 20 ember ütne egyszerre” emlékezett vissza Kelley később. Mindez egy agyi ütőértágulatnak volt köszönhető. A bokszolót már nem tudták megmenteni, kómába zuhant, majd meghalt.

Klinikailag, viszont igazi halál utáni élménye volt: felment a mennybe, beszélt a szeretteivel, megölt fiával, sőt állítása szerint magával az Úristennel is. Kelley üzenetet is kapott – megtért, s Földindulás Püspök néven saját egyházat alapított és azóta ez a hivatása – propagandavideókat készít, térít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik