Belföld

Ezrekre „vigyáz” az új tűzoltóság Lébényben

24.hu
24.hu

2013. 10. 31. 10:21

Tizenhat település válik gyorsabban megközelíthetővé, mintegy háromszázhatvan négyzetkilométernyi területen csaknem húszezer ember biztonsága növekszik, ugyanis az átlagosan huszonegy kilométeres vonulási távolság kevesebb, mint a felére csökken.

November elsején kezdi meg működését a ma átadott lébényi katasztrófavédelmi őrs. Az egység munkába állásával Győr-Moson-Sopron megyében ez a 30. őrs.

Az átadási ünnepségen az országos katasztrófavédelmi főigazgató emlékeztetett arra, hogy a mostani a harmincadik egység, amely megkezdi működését. dr. Bakondi György tű. altábornagy külön méltatta a helyiek teljesítményét, akik a júniusi dunai árvíznél a szemközti településen, Mecséren segítettek a védekezésben.

Hamarabb odaérnek, ha baj van

A tábornok hangsúlyozta, az őrsök alapvető rendeltetése, hogy a lehető legrövidebb idő alatt segítség érkezhessen a bajba jutottakhoz.

Bakondi György hozzátette, ugyancsak kiemelkedő feladatuk van itt az önkénteseknek is, ezért őket minél jobban be kell vonni a munkába. Szó lehet közös képzésekről és vonulásról ugyanúgy, mint közös szolgálatteljesítésről az őrsök állományával.

Az őrsöknek nemcsak tűzvédelmi feladataik vannak, hanem a megelőzésben, a hatósági munkában is számítanak rájuk. Lébény önkormányzatával a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság jó kapcsolatot alakított ki, ennek egyik eredményeként a helyhatóság térítésmentesen adta át az őrsnek helyet adó épületet.

Az önkéntesek teljesítményét emelte ki beszédében dr. Nagy István, a terület országgyűlési képviselője, Mosonmagyaróvár polgármestere is. A térségben az önkéntesek eddig is jól teljesítettek, ezt erősíti ezután a hivatásos tűzoltók jelenléte Lébény városában. Beszélt arról is, hogy van még teendő a térségben, de a jelenlegi fejlesztések már most a biztonságot szolgálják.

Az állampolgárok biztonságának megteremtése köré csoportosította mondandóját Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott is. Mint fogalmazott, munkatársaival minden nap egy átláthatóbb, hatékonyabb, ügyfélbarát államigazgatási rendszer felépítésén dolgoznak. Ide tartozik a védelemigazgatáshoz kapcsolódó feladatok ellátása is.

Bármikor jöhet egy hatalmas árhullám

A megyei védelmi bizottság elnökeként úgy gondolja, hogy az államnak jogi és erkölcsi kötelessége az állampolgárok biztonságának megteremtése. Hozzátette, a nyári, évszázados rekordokat megdöntő dunai árvíz bizonyította, hogy a biztonság ma csak a szükséges szakértelem birtokában és az esetleges veszély elhárítására való folyamatos készenléttel teremthető meg, a segítség hatékonysága attól függ, hogy a hirtelen felbukkanó veszélyhelyzetre sikerül-e idejében reagálni.

Az árvíz során kiderült, hogy a megye kiváló felkészültségű szakemberállománnyal rendelkezik, mondta Széles Sándor. A lébényi katasztrófavédelmi őrs nemcsak a gyors, hanem a magasabb fokú védelmet is képes biztosítani a városban és annak környékén élők számára, az őrs átadásával egy következő lépést tettek a megnyugtató biztonság irányába, tette hozzá a kormánymegbízott.

A köszöntők után a történelmi egyházak képviselői megáldották, megszentelték az épületet, majd az országos katasztrófavédelmi főigazgató a lébényi őrs megalakulása alkalmából zászlószalagot kötött a megyei igazgatóság csapatzászlajára. Ezután a helyi általános iskola népzenei együttesének műsora következett.

Mercedes fecskendővel vonulnak a lébényiek

A gyermekek előadását követően a főigazgató, a kormánymegbízott, illetve az országgyűlési képviselő egy fenyőt ültetett az őrs bejáratához, majd mindhárman átvágták a kifeszített nemzeti színű szalagot, ezáltal szimbolikusan és ténylegesen is átadva az őrsöt. Az ünnepség után a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke, Kóczán Zoltán mondott pohárköszöntőt, majd a résztvevők megtekintették a frissen átadott objektumot.

Az őrs működési területére tavaly közel kilencven esetben vonultak a tűzoltó egységek. Lébényben egy Mercedes Rosenbauer TLF 4000 típusú gépjárműfecskendő négy fővel áll készenlétben.

Az őrs épületét a város térítésmentesen a magyar állam tulajdonába és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vagyonkezelésébe adta. Az évek óta kihasználatlan létesítményben korábban a körzeti megbízotti iroda volt. Az épület két fő részből áll: az egyik a meglévő kétszintes épületrész, a másik pedig az újonnan épített, emelt belmagasságú, egyszintes szertár.

A meglévő épületet átalakították, kifestették, új burkolatot kapott, kicserélték a nyílászárókat és kiépítették a belső gázhálózatot is. Elkészült az informatikai rendszer is, EDR-rádiók és számítógépes hálózat működik, a riasztás a PAJZS-rendszeren keresztül történik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.