Belföld

Így közlekedhet a halottak napján

temeto-mecses(960x640)(6).jpg (halottak napja, emlékezés, mécses, )
temeto-mecses(960x640)(6).jpg (halottak napja, emlékezés, mécses, )

A szokásosnál hosszabban, 7 órától 20 óráig tartanak nyitva a budapesti temetők csütörtöktől vasárnapig mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából. Több helyen pedig ideiglenes forgalmi rendet alakítottak ki.

Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben csütörtöktől vasárnapig ingyenesen igénybe vehető, 8 és 17 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a közlekedést.

Tilos a behajtás

Gépjárművekkel az ünnepek alatt tilos a behajtás a temetőkbe, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével. Az Új köztemetőben ezen időszak alatt díjmentes a gépkocsibehajtás. Ha a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi, az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatókat szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedik a temetőkbe – tették hozzá.

Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője vagy megbízottja a “nagyon idős, illetve járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező” embert szállító gépkocsit beengedheti a temetőbe 7 és 12 óra között, a gyalogosforgalom függvényében. A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatókat is arra kéri a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 7 és 12 óra között keressék fel a temetőket. Ez alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető.

Felhívták a figyelmet arra: a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. Pénteken és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben.

Ne hajtsanak megszokásból!

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: keddtől a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.

A rendőri vezető arra kérte az autósokat, hogy a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre figyeljenek oda, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak majd közlekedni. A nagyobb temetők környékén külön parkolóhelyeket jelöltek ki – tette hozzá.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztálynak vezetője fontosnak nevezte, hogy parkolás után mindenki zárja be az autóját, az utastérből pedig minden csomagot rakjanak el a csomagtartóba, sőt ha kell, vigyék magukkal. Hangsúlyozta, hogy a temetőkben a kézitáskákat, hátizsákokat is őrizni kell, nem szabad a csomagokat a sírokon hagyni. Ha problémát észlelnek, akkor keressék a rendőröket, polgárőröket.

A police.hu-n az olvasható, hogy a rendőrkapitányságok felvették a kapcsolatot a temetők gondnokaival, üzemletetőivel, valamint a polgárőrökkel és a közterület-felügyelőkkel. A sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szerveztek, és ha szükséges, a rendőrök segítik a gyalogosok és járművezetők közlekedését.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az ünnepi hosszú hétvégén egyes buszok, villamosok sűrűbben járnak a temetői vonalakon, emellett több rendkívüli járatot is indítanak. Az Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjáratokkal is el lehet majd jutni. A BKK a gyalogosoknak a várhatóan megnövekvő gépjárműforgalom miatt a villamosok igénybevételét javasolta.

Pénteken lesz mindenszentek, szombaton pedig halottak napja. Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ünnep Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává, ezekben a napokban gyertyát, mécsest gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik