Belföld

Ezért dőlhetett be a Sólyom

Solyom-(430x286)(1).jpg (Sólyom )
Solyom-(430x286)(1).jpg (Sólyom )

A napi.hu szerint az iráni-amerikai kapcsolatok javulása miatt futhatott zátonyra a Sólyom-projekt.

Irán és Amerika kapcsolata javulóban van, így belátható közelségbe került az Irán ellen meghirdetett szigorú amerikai embargó feloldása. Ezt megelőzően érdekében állt az irániaknak együttműködni egy közép-európai légitársasággal, amely továbbszállíthatta volna az utasokat európai nagyvárosokba, a kapcsolatok javulása miatt viszont ez lényegében feleslegessé vált – írja a lap.

A napi.hu emlékeztet: a teheráni központú Mahan Air vezetői budapesti tárgyalásaik során a Sólyom Airways vezetőivel is egyeztettek a kapcsolatok szorosabbra fűzéséről, bár Vágó József, a Sólyom feje tagadta a teheráni járat indulását..

A Sólyom indulását augusztus végére, majd október elejére ígérték, ekkor enyhültek az iráni-amerikai kapcsolatok, és ezután le is húzta a rolót a légitársaság.

Az elmúlt hetekben a Sólyommal hírbe hozták az Oman Airt is, ám sajtóhírek szerint nagyon úgy tűnik, hogy az omániak is letettek a Sólyomról. Ennek egyik jele, hogy az Oman Air hasonló flotta kiépítésére készül, mint amilyet a Sólyom jelentett be idén nyáron. Az arab cég ugyanis éppen úgy ötvengépesre akarja fejleszteni flottáját, mint a Sólyom – ráadásul gyorsabban, mint ahogy azt korábban tervezte.

Olvasói sztorik