Belföld

Figyelem, vasárnap óraátállítás!

Vasárnap hajnali háromkor egy órával kell visszaállítani az órákat, ezzel visszatérünk időzónánk alap időszámítására.

A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt által évtizedek óta gyűjtött, a magyar villamosenergia-rendszerre vonatkozó részletes adatokból kiderül, hogy az órák tavasszal történő előre állítása jelentős megtakarítást eredményez. Ezzel összességében megközelítőleg 120 gigawattóra energiát lehet megspórolni, ami egy nagyváros, azaz mintegy 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.

Ősszel, az órák visszaállítása után ugyan hamarabb sötétedik, de ezt összevetve azzal az időponttal, amikor a családok jellemzően hazaérkeznek, ismét kisebb a különbség. Az, hogy pontosan mennyi villamos energiát takarít meg az ország, az átállításokat megelőző és követő, napi fogyasztási görbék alapján becsülhető. Több tényezőtől is függ, hogy egy adott tavaszi és őszi időszakban mindez mit eredményez, a többi között az időjárástól és az ünnepnapok alakulásától.

Az óraátállítást először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. Magyarországon 1980 óta alkalmazzák a nyári időszámítást. A MÁV tájékoztatása szerint azokat a vonatokat, amelyek hajnali három óra előtt a célállomásukra érnek, nem érinti a változás, három belföldi és tizenegy nemzetközi vonat esetében azonban azt javasolja utasainak a vasúttársaság, hogy indulás előtt tájékozódjanak a pontos közlekedési rendről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik