Belföld

Közgyűlés: új gondolkodás kell a gazdaságpolitikában

Vásárhely költségvetéséről és a jövő gazdasági koncepciójáról, lehetőségeiről beszéltek a pénteki vásárhelyi rendkívüli testületi ülésen.

Hanganyag hamisítás

Napirendek előtt még dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző kért szót, a közgyűlés életét is befolyásoló és érintő kérdésben. Mint arról beszámoltunk, magánvádas pert vesztett Havránek Ferenc képviselő dr. Havasi Katalin ellen, valamint a bíróság hamisnak ítélte a Lázár János lejáratására készült hanganyagot. Az ügyről bővebben itt olvashat. Havránek Ferenc, mint elmondta fellebbez a bírósági döntés ellen.

Javulás az adózásban, jöhet a csökkentés

A költségvetést a bizottságok már megvitatták így annak összefoglalását tette meg dr. Végh Ibolya aljegyző. A jövőben működésre 63 százalékkal többet kap Vásárhely, így 608 millióval többel gazdálkodhat, ugyanakkor egyéb bevételből ugyanakkorával számolnak.

Novembertől áprilisig 230 főt foglalkoztatnak a téli szezonra, és a közfoglalkoztatottak egy részét tovább is képeznék. Adóbevételekkel a város jól áll, az előző évekhez viszonyítva főleg, hangzott el. 1,2 milliárd elvárásra szeptember 15-ig 1 milliárd 143 millió helyi és gépjárműadó érkezett be.

Almási István polgármester elmondta, a következő közgyűlésen előterjeszt egy adócsökkentési javaslatot. Ennek értelmében a kis és középvállalkozások 200 négyzetméter alatti üzlet, vagy műhely után kevesebb adót fizethetnének.

Új irány kell

Lázár János országgyűlési képviselő azt javasolta a közgyűlésnek, más gazdaságpolitikát határozzanak meg a következő időszakra. A 22 megyei jogú városnak az állam közel 300 milliárdot biztosít jövő évtől , melyet azonban csak gazdaságfejlesztésre lehet fordítani. Így már érdemes elgondolkodni azon, Vásárhelyen mely vállalkozások kapjanak támogatást, hogy fejlesszenek, munkahelyet létesítsenek, majd végül még több helyi adót fizessenek.

A következő uniós ciklus is új gondolkodást igényel, a kormány tervei szerint a 2014-2020 közötti időszak 7 ezer milliárdos uniós forrásának 60 százalékát gazdaságfejlesztésre szeretné fordítani. Az unió ezt feltételekhez köti, ez a pénz csak a kis és középvállalkozásokhoz mehet, turisztikára, önkormányzati beruházásokra nem, infrastruktúrára is csak kisebb rész, mintegy ezer milliárd forint.

Az ülés végén még Grezsa István képviselő szolidaritási nyilatkozat elfogadását kérte a közgyűléstől a hétvégére tervezett székelyek nagy meneteléséhez. A háromszéki eseményekkel párhuzamosan, október 27-én 14 órakor  a Bethlen Gábor Református Gimnázium udvarán az erdélyi falnál Vásárhelyen is emlékeznek az eseményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik