Szilágyi Péter (szilágyi péter)
Belföld

Megreguláznák a honatyákat

Szilágyi Péter, a Párbeszéd Magyarországért (PM) képviselője azt szeretné, ha az Országgyűlés a 2014-2018-as ciklusban a képviselők számára kötelező etikai kódexet fogadna el, a képviselőcsoportok pedig kötelezettséget vállalnának, hogy a kódexet be nem tartókat előzetes figyelmeztetés után kizárják, mandátumuk visszaadására szólítják fel.

Az ellenzéki politikus szerint az országgyűlési döntések végrehajtása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a törvényhozást megfelelő közbizalom övezze. Ebben a ciklusban az ülésteremben több olyan megnyilvánulás történt,  ami más képviselőkkel és rajtuk keresztül egyes társadalmi csoportokkal szemben tiszteletlen, lenéző, lekezelő stílusú volt – emlékeztetett az ellenzéki politikus. Szerinte ezért szükséges a képviselőknek összeállított Etikai Kódex.

Üzenet Kövér házelnöknek is

A PM politikusa szerint a képviselők jogállására és az Országgyűlésre vonatkozó törvények hiányossága, hogy a parlamenti fegyelmi jog és a képviselői magatartási szabályok felülvizsgálatakor az előbbi szempont hangsúlyosabb lett az utóbbinál, azok egymással való összefüggésének mérlegelésekor a jogalkotó nem járt el kellő gondossággal. A fegyelmi jogkör jelenlegi szabályozása nem megfelelő eszköz az etikai normák betartatására. A javaslat szerint az országgyűlési képviselő nem vonható felelősségre leadott szavazata, illetve képviselői megbízatása során közölt tény vagy vélemény miatt.

Szilágyi az alábbi pontokat javasolja a kódexbe:

01. Az országgyűlési képviselő minden körülmények között, engedelmeskedik hivatali eskütételében szereplő kötelezettségeinek.

02. Az országgyűlési képviselő minden körülmények között, az Alaptörvény, a mindenkori házszabály és egyéb szabályozó jellegű dokumentumok szellemében és azok tiszteletével jár el.

03. Az országgyűlési képviselő morális felelősségvállalással tartozik a társadalom egésze részére közéleti megnyilvánulásaiért, beszédeiért, szavazói magatartásáért, stb. Az országgyűlési képviselő nem hivatkozhat kormányhivatalnoktól, párttól vagy egyéb más magánszemélytől származó nyomásgyakorlásra szavazói magatartásának megváltoztatásának igazolásaképp. A képviselő felelősséget vállal az általa elkövetett hibákért és azok minél előbbi kijavítására törekszik.

04. Az országgyűlési képviselő tartózkodik a sértő és illetlen jellegű szóbeli megnyilvánulásoktól, kijelentésektől, gesztusoktól és egyéb viselkedési formáktól, melyek tiszteletlenül érinthetik a parlament intézményét. A parlamenti képviselő döntéseit logikus érvelés mellett tényekre, és jogos következtetésekre alapozza.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

05. Az országgyűlési képviselő tartózkodik és semmilyen körülmények között sem támogat olyan kijelentéseket és megnyilvánulásokat, melyek illegális tevékenységre buzdítanának. A parlamenti képviselő szem előtt tartja az emberi jogok alapelveinek érvényesülését, és soha nem támaszkodik érveléseiben faji, nemi, bőrszínbeli, nemzeti, nyelvi, vallásos meggyőződésbeli, szociális háttérből adódó vagy egészségügyi állapotból következő megkülönböztetésre.

06. Az országgyűlési képviselő kerüli és elutasítja a személyes vagy nemzeti érdekből származó összeférhetetlenség látszatát is. A parlamenti képviselő kerüli az olyan szituációkat, meghívásokat, melyek az összeférhetetlenség jogos látszatát kelthetik vagy nem megfelelő színben tűntetnék fel a parlamentet.

07. Az országgyűlési képviselő tartózkodik az olyan parlamenti nyomozati bizottságok munkájában történő részvételtől, melyek vizsgált fókusza vagy a vizsgált időszak bármilyen módon is kötődik a képviselő munkájához.

08. Az országgyűlési képviselő nem használja fel befolyását vagy pozíciójából adódó előnyeit, hogy jogtalanul és/vagy illegálisan befolyásolja bármely közszolgálati intézmény döntését.

09. Az országgyűlési képviselő tartózkodik a pozíciójából adódóan hozzáférhető adatok saját vagy mások hasznára történő felhasználásától.

10. Az országgyűlési képviselő a lehető legkörültekintőbben és takarékosabban él a számára biztosított erőforrásokkal és kedvezményekkel.

11. Az országgyűlési képviselő együttműködő magatartást köteles tanúsítani a rendvédelmi hatóságok bármely tisztviselőjének jogos kérésére.

12. Az országgyűlési képviselő köteles előzékeny és udvarias elbánásban részesíteni minden parlamenti dolgozót, egyéb önkormányzati vagy köztisztviselői intézmények munkatársait és nagy általánosságban, a társadalom minden egyes tagját.

13. Az országgyűlési képviselő köteles folyamatos jelleggel képezni magát a demokrácia és a politikai kultúra változásainak területén, mind saját országának, mind egyéb más országok viszonylatában.

14. Az országgyűlési képviselő állandó jelleggel dolgozik retorikai készségein és törekszik a magyar nyelv minél magasabb fokú művelésére.

15. Az országgyűlési képviselő magánéletében is tartózkodik az olyan megnyilvánulásoktól, melyek kétséget ébreszthetnek azon kötelezettségével és képességével kapcsolatban, mely szerint megfelelő módon képes ellátni hivatalát

16. Az országgyűlési képviselő nagy figyelmet fordít a társadalommal folytatott aktív kapcsolattartásra.

17. Az országgyűlési képviselő érzékenyen és hozzáértéssel reagál a társadalom egészére és a tömegkommunikáció történéseire.

18. Az országgyűlési képviselő soha nem tagadja meg a nyilvános válaszadást bármely olyan kérdésre, mely nem bizalmas információra és/vagy magánéleti eseményre reflektál.

19. A véleménynyilvánítás szabadságának joga parlamentben az országgyűlési képviselőket kormánypárti vagy ellenzéki állásuktól függetlenül megilleti.

20. A Ház tisztségviselőit megilleti a véleménynyilvánítás szabadságának joga.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusa néhány hete lemondott az Országgyűlés jegyzői tisztségéről, mert úgy érezte, megrendült benne a bizalom, így nem tudta ellátni munkáját. Előzőleg a házbizottság ülésén az Országgyűlés elnöke, Kövér László felvetette visszahívásának lehetőségét, amit Szilágyi Péter azzal magyarázott, hogy az ülésteremben élt azzal a véleménynyilvánítási szabadsággal, amely szerinte mindenkit megillet. Az ellenzéki politikus az információs szabadságról szóló törvény módosító javaslatának szavazásakor, képviselőtársával, Karácsony Gergellyel egy „Loptok, csaltok hazudtok” feliratú táblát vitt az ülésterembe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.