Belföld

Logókölcsönzők a nemzeti ünnepen

gordon (gordon, )
gordon (gordon, )

Az egyikre mi figyeltünk fel, a másikra a KDNP hívta fel a figyelmünket. Az egyik csak a véletlen műve lehet, a másik már csak azért sem, mert mindkét szervezetet Szolidaritásnak hívják.

A Kereszténydemokrata Néppárt sajtóközlemény formájában ítélte el a Magyar Szolidaritás Mozgalmat, amiért azok a „világtörténelmet formáló lengyel Szolidaritás nevével élnek vissza és arculatát használják megbotránkoztató akcióikhoz”.A KDNP azok után tartja szégyennek az „arculati tolvajlást”, hogy az ellenzéki mozgalom október 23-án megpróbálta megvédeni csúfos szobordöntési akcióját.

Felül a lengyel, alul a magyar logó

Ez pedig a KDNP logója, ez nem hasonlít semmire

A kisebbik kormánypárt kérdésére a lengyel szervezet elmondta, hogy a magyar Szolidaritás mozgalommal semmiféle hivatalos vagy egyéb kapcsolatuk nincsen, továbbá a Solidarnosc jellegzetes logóját a lengyel szervezet engedélye nélkül használják.

Nem ez az első eset, amikor vita robban ki a történelmi logó használata körül. Már korábban írtunk róla, hogy megszólalásig hasonlít egymásra a két logó, igaz, az akkori Békemenet-logó is „lenyúlásszagú” volt. Korábban a lengyel Szolidaritás részéről – a magyar Civil Összefogás Fóruma (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) sugallatára – az is felvetődött, hogy perre mennek a magyar Szolidaritás ellen a jelkép használata miatt.

Az ellenzék logója és egy baromfifeldolgozó

A tegnapi megemlékezések során több ünneplő is magára tűzte az elsősorban március 15-én használatos kokárdát, a Műegyetem rakparton tartott megemlékezés legfőbb dísze is a színpadon elhelyezett félkör alakú kokárda volt.

A demokratikus ellenzék október 23-i jelképe azonban legalább ugyanannyira hasonlít a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. logójára szerintünk, mint a kokárdára. Ez a hasonlóság azonban sokkal inkább tekinthető puszta véletlennek, mint a Szolidaritás jelképhasználata. És ebben az esetben még a KDNP sem tiltakozott, hogy Bajnaiék egy magyar tulajdonú baromfifeldolgozó logóját vették kölcsön.

Fotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik