Belföld

Juhász Péter: Megegyeztünk Gyurcsányékkal

Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)
Gyurcsány Ferenc (Gyurcsány Ferenc)

Juhász Péter, az Együtt-PM egyik vezetője kitett egy dokumentumfoszlányt, amelyről azt állítja, hogy Gyurcsányék is megkapták, és amely szerint abban állapodtak meg, hogy az október 23-ai ünnepségen nem egymást kritizálják.

Amint arról mi is beszámoltunk, az ellenzéki ünnepi demonstráció elég érdekesen alakult, az összefogásból kimaradtak Bajnai Gordont és Mesterházy Attilát szidták, Gyurcsány Ferenc a DK elnöke például arról beszélt, hogy lapátra tenné mindkettőjüket.

Juhász Péter ma reggel azt mondta, nem ebben egyeztek meg, délután pedig ki is tette a Facebookra az október 10-ei nyolcpárti egyeztetés állítólagos memóját. A dokumentum alapján az ellenzéki pártok megállapodtak abban, hogy a beszédekben nem egymást kritizálják, és nem egymásnak üzengetnek majd, hanem a közös dolgokat hangsúlyozzák.

A dokumentum szerint az alábbiak voltak a beszédekre vonatkozó kritériumok:

– ami NE legyen a beszédekben: ne egymást kritizáljuk, ne egymásnak üzengető ellenzéki politikusokat lássunk a színpadon, nyílt konfrontáció nem lehet a színpadon, ne beszéljünk választási együttműködési kérdésekről. Ezen kívül mindenki arról beszél, amiről szeretne.

– ajánlás – ellenzéki minimum: örülünk, ha ezeket mindenki beépíti a beszédébe, ezekben egyetértés van a szervezésben résztvevő szervezetek között, meg tudjuk mutatni, mi bennünk a közös, miért szerveztünk közös demonstrációt: 1. felszólítás, hogy mindenki menjen el szavazni, 2. zavarjuk el a fidesz rezsimet, 3. jogállami alapok visszaállítása.


Forrás: Facebook / Juhász Péter

Juhász Péter állítja, ezeket konszenzussal döntötte el a 8 párt képviselője október 10-én. “Másnap ment ki a memó, amit minden résztvevő vagy képviselője megkapott, visszajelzés nem jött, hogy bárki változtatni szeretne rajta” – írta a politikus a Facebookon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik