Belföld

Gyurcsányék spontán zavarták meg Mesterházyt

mesterházy attila (mesterházy attila)
mesterházy attila (mesterházy attila)

Nem a Demokratikus Koalíció szervezte a Mesterházy Attila MSZP-elnök október 23-i beszéde alatti skandálást – mondta a DK elnökségi tagja.

Amikor Mesterházy Attila a baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján a mikrofonhoz lépett, sokan az összefogás szót skandálták, ezért a pártelnök egy ideig nem tudta elkezdeni beszédét.

Kerék-Bárczy Szabolcs a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában kifejtette: spontán megnyilatkozásnak tartja, hogy a rendezvényen “összefogást” skandáltak az emberek. A DK politikusa szerint nem valami ellen skandáltak, vagy azért, hogy valaki ne szólaljon fel. Arra utaltak, hogy teljes ellenzéki összefogást szeretnének – tette hozzá a politikus.

Ezt megelőzően több kisebb baloldali párt és mozgalom vezetője – Bokros Lajos, Kuncze Gábor és Fodor Gábor -, valamint Gyurcsány Ferenc is szélesebb ellenzéki együttműködést sürgetett, bírálta az MSZP és az Együtt-PM választási megállapodását.

Mesterházy Attila a 168 óra honlapjának adott szerda esti interjújában azt mondta: a skandálás szervezettnek tűnt. Arra a kérdésre, hogy gondolkodnak-e válaszlépésen, azt válaszolta: neki nem a demokratikus ellenzéki pártok az ellenfelei. “Mi Orbánt akarjuk legyőzni, nem egymást” – fogalmazott az MSZP elnöke. Az MSZP elnöke azt is megjegyezte, hogy a beszéde alatt a leghangosabb résztvevőknél csak DK-s zászlókat látott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik