Belföld

Urali egyetemekkel épít kapcsolatot az SZTE

Koltay Miklós
Koltay Miklós

2013. 10. 21. 13:20

Tíznél több orosz felsőoktatási intézmény képviselőjével egyeztetett Zilahy Tibor, aSzegedi Tudományegyetem nemzetközi mobilitási irodájának külügyi főelőadója.

A Balassi Intézet Campus Hungary programja keretében kilenc magyar felsőoktatási intézmény képviseltette magát Jekatyerinburgban és Permben rendezett szakmai találkozón és oktatási vásáron. Az uniós támogatással megvalósuló program célja, hogy a keleti nyitás jegyében az orosz diákok körében is népszerűsítse a magyar felsőoktatást, valamint segítse az intézmények együttműködését.

Múlt pénteken a magyar küldöttség tagjai az Európai Uniós tagállamok és Oroszország felsőoktatási intézményeinek és oktatási szakembereinek tanácskozásán egyebek közt azt vitatták meg, hogyan tudnák biztosítani az orosz hallgatóknak a közös képzési programok keretében mindkét felsőoktatási intézmény diplomáját – mondta el az MTI-nek Baranyi András, a Balassi Intézet Moszkvai Magyar Kulturális és Tudományos Központ helyszínen tartózkodó igazgatója.    
A magyarországi egyetemek képviselői mások mellett találkoztak Jevgenyij Dorozskinnal, a jekatyerinburgi műszaki tanárképző egyetem rektorával. Ezen az egyetemen látható a Pillantás Magyarországra címet viselő kiállítás, amelyet Molnári Sándor jekatyerinburgi magyar főkonzul és Baranyi András, valamint az egyetem rektora együtt nyitott meg. 
A szombat a diákoké volt Jekatyerinburgban. Az oktatási vásáron több százan érdeklődtek a magyarországi lehetőségek iránt – mondta el az MTI-nek Nagyné Szabó Kinga, a Campus Hungary programigazgatója.

A roadshow-n részt vett 9 magyar felsőoktatási intézmény képviselői között volt Végvári Valentyina, a Pécsi Tudományegyetem szláv filológiai tanszékének docense. A szakember az MTI-nek elmondta, hogy komoly tárgyalásokat folytattak többek között a jekatyerinburgi pedagógiai egyetemmel. Az Ural-hegység melletti nagyváros felsőoktatási intézménye érdeklődik a pécsi egyetem idegen nyelvű mesterképzése és doktori képzése iránt. A jekatyerinburgi műszaki egyetemen működő finnugor központ vezetője pedig a héten Pécsre látogat, ahol a hungarológiai tanszék kínálta lehetőségek iránt érdeklődik.

Vasárnap egy másik orosz egyetemi városban, Permben folytatódott a roadshow. Végvári Valentyina arról tájékoztatott, hogy a permi állami pedagógiai egyetemről érdeklődtek nála, ugyanis a komi-orosz nyelvszakos tanulók orosz-hungarológia szakos képzésre látnak lehetőséget Pécsett.

Zilahy Tibor, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi mobilitási irodájának külügyi főelőadója ígéretesnek nevezte a mostani kapcsolatfelvételt. Tíznél több orosz felsőoktatási intézmény képviselőjével egyeztetett. A térség legnagyobb és legjelentősebb intézményével, az Urali Orosz Szövetségi Egyetemmel intézményközi együttműködés aláírásáról, közös diplomák, kutatások lehetőségeiről folytatják a tárgyalásokat. A többi között hallgatói, és oktatói cserét szeretnének megvalósítani.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.