Belföld

Bemutatták Jobbik Csongrád megyei jelöltjeit

Bemutatták Jobbik Csongrád megyei jelöltjeit (Bemutatták Jobbik Csongrád megyei jelöltjeit)
Bemutatták Jobbik Csongrád megyei jelöltjeit (Bemutatták Jobbik Csongrád megyei jelöltjeit)

A munkahelyteremtést és a közbiztonságot helyezi 2014-es választási kampányának középpontjába a Jobbik.

A Fidesz által 2010-ben ígért munkahelyek nem jöttek létre, a statisztikákat a közmunka adataival kell kozmetikázniuk –– közölte Dúró Dóra, a párt szóvivője pénteken, amikor bemutatta a szervezet Csongrád megyei országgyűlési képviselőjelöltjeit.


MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A kivándorlási kedv, amely a rendszerváltást követő időszakot vizsgálva eddig soha nem látott mértéket öltött, különösen a fiatalok körében, olyan súlyos probléma, melyet mindenképpen orvosolni kell – hangsúlyozta a politikus.A közbiztonsággal kapcsolatos kormányzati ígéretek sem valósultak meg – tudatta Dúró Dóra, aki szerint ezen a területen is azonnali lépésekre van szükség.

A szóvivő elmondta, a Jobbik a Csongrád megyei 1-es, szegedi körzetben Rácz Tibort, a párt városi alelnökét indítja. A másik szegedi körzetben, amelyhez Mórahalom is tartozik Tóth Péter, a párt megyei elnöke, a Csongrád megyei közgyűlés Jobbik frakciójának jelenlegi vezetője lesz a jelölt. A 3-as szentesi és csongrádi központú körzetben Dudás Zoltán megyei alelnök, sándorfalvi vállalkozó, míg a 4-es Hódmezővásárhelyt és Makót magában foglaló körzetben Kiss Attila megyei alelnök, állatorvos, mezőgazdasági vállalkozó küzd meg a képviselői helyért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik