Belföld

A Kodályon már el is kezdték

Közel egy kilométer új bicikliút építésébe kezdenek még az idén Vásárhelyen.

Lázárnál mindig téma

Szeptember óta az összes lakossági fórumon elhangzik az adat, Vásárhelyen 19 ezer háztartásra 17 ezer autó és 35-40 ezer bicikli jut, tehát minden háznál majdnem van egy autó, és két kerékpár. Ezt Lázár János országgyűlési képviselő hangoztatja előszeretettel, aki mindig elmondja, a kerékpáros közlekedés fejlesztése éppen ezért kiemelt a városban.

Egy pályázaton 330 milliót nyert az önkormányzat amiből még az idén olyan pontokon kezdődik kerékpárút, amellyel a város eddig távolabbi pontjait is bekapcsolják a már meglévő bicikliút-hálózatba. Kerékpárút épül a Mester utcán, a Pálffyn és a Holló utcán, valamint a Szoboszlain, a Virradat soron, a Síp és az Erzsébeti út között, illetve a Kölcseyn.

Tarján – Népkert

A napokban a kivitelező Délút már meg is kezdte az első “kapavágást” méghozzá egy olyan szakaszon ahol eddig részben már volt út. A Tarjáni lejárónál a Királyszék utca végén a gyalogutat eddig is biciklisek használták, ám az a játszótérnél félbe szakadt.

Most a Hóvirág utca sarkától a Pető Ferenc utca magasságáig kezdik meg a kerékpárút építését. Ennek átadásával Tarján és Kertváros között gyorsabb és biztonságosabb lesz a biciklis közlekedés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik