Belföld

Most is százak áznak a gödi állomáson

 

Megint biztosítóberendezés hibája okoz több mint 80 perces késést, közben a fejlesztési miniszter egy vasutas képviselővel levelez.

Lehet, hogy már nem is hír, de olyan sokan kénytelenek naponta átszervezni miatta az életüket, hogy nem mehetünk el mellette szótlanul. Ahogy az mostanában lenni szokott, a 17 óra előtt Szobra induló vonat Göd előtt állt negyedórát, majd begördült az állomásra, ahol újabb negyedóra következett, amikor egy kalauz szinte menekülve az utasok elől végigrohant a szerelvényen, hogy megint biztosítóberendezés hibásodott meg, lesz egy kis késés. Utasok többsége telefonál, családot, haverokat riadóztat és ázik a gödi pályaudvarnál arra várva, hogy valaki segítsen. Azóta jönnek is szépen sorban a kocsik, Kismarosról, Zebegényből, ismerősök és ismeretlenek szállnak be egymáshoz, telnek az autók.

Fotó:MTI

Nyugtatók

MÁV vezetők nyugtatgatnak – ahogy ezt tegnap is megírtuk -, de érdemben nem javult a helyzet. Ma már a nemzeti fejlesztési miniszter asszony is csillapított, konkrétan Korondi Miklós Jobbikos képviselőt, aki írásbeli kérdést tett fel neki a parlamentben „Hogy alakulhatott ki ekkora káosz a 70-es számú vasútvonalon?” címmel. Korondi képviselőnek is elmagyarázza, amit a MÁV vezetők is mindenhol elmondanak, hogy itt most egy rövid szakaszon csak egy vágány van, meg hogy minden önkormányzatot időben tájékoztattak a várható korlátozásokról és hogy a kapacitásszűkítés miatt sok intézkedést vezettek be, ami kompenzálni hivatott a kimaradó járatokat.

Régi vasutas

„Minden vágányzári munka bizonyos mértékű korlátozásokkal jár, ezek a felújítási munkák elengedhetetlenek a fejlődéshez” – zárja levelét Németh Lászlóné és már majdnem mindent el is hiszünk. Csak, ha utánanézünk a kérdezőnek, akkor derül ki, hogy akinek lelkesen magyaráz, az 1976 óta vasutas, bejárt minden grádicsot a MÁV-nál, jelenleg az országos igazgatóság forgalmi szabályozási szakértője. Talán tudja azt is, hogy lehetett volna elkerülni ezt a csapdát, amiből a vasúttársaság már aligha jöhet ki jól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik