Belföld

Deutsch Tamást és Kocsis Mátét alázza Csányi

csányi (csányi)
csányi (csányi)

Az MLSZ elnöke közölte, Kocsis Máté a Fidesz szóvivőjeként úgyis annyi más területen tud hazudni, úgyhogy hazudjon inkább másról, ne a fociról.

“Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni…” – így kommentálta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a válogatott szereplését korábban, jelezve, hogy Csányi Sándornak is mennie kéne. Az MLSZ elnöke az Index tudósítása szerint szerdán sajtótájékoztatón reagált:

“Ez az a kerület, amelyik soha nem adott be pályázatot hozzánk, hogy építsünk grundot. Ellenben hatról négyre csökkent a pályák száma a kerületben. Egy ilyen ember a focival kapcsolatban fogja be a száját. Mint a Fidesz szóvivője, annyi terület van, ahol tud hazudni, nem kell erre a területre tévednie.

További részletek a 19 órakor kezdődő Hír24-ben a Story4-en.

Deutsch Tamás pedig a következőket írta a Facebookon Csányiról: “Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára az, akik módszeresen elhardálják a magyar labdarúgás fejlesztésére rendelkezésre álló lehetőségeket. Eszméletlen méretű és eszméletlen költséget jelentő bürokráciát építettek ki (olyan lassú, körülményes és dilettáns az apparátus, mint a Guzmics-Devecseri védő páros). Az MLSZ, annak elnöke és főtitkára időt és energiát nem kímélve azzal foglalatoskodik, hogyan basáskodjon az ultra szurkolókkal, miközben kézen-közön, átláthatatlanul osztogatják el az utánpótlás akadémiák fejlesztésére biztosított költségvetési forrásokat.”

Csányi erre pedig ezt mondta:

Olyan mélyen nem tartunk, hogy a megjegyzéseit kommentáljam, de tanácsot tudnék adni. Az a stadionbeléptető-rendszernek álcázott síkapu, amit minisztersége utolsó évében megvásároltak, messze érték fölött, az még mindig ott pihen a raktárakban, úgyhogy azzal tenne igazán jót a magyar sportnak, ha sikerülne eladnia akár töredékáron is. És hogyha hallgatna. Megjegyzem, hogy komolyan vettem a kritikát, tegnap küldtem el a levelet Simicskó úrnak, és megkértem, hogy az utánpótláspénzek felhasználásánál – miután ilyen tapasztalatai vannak a képviselőnek – a pénzek felhasználását szigorúbban ellenőrizzék. Külön kértem tekintettel arra, hogy az említett úr a tapasztalatait egyedül egy klubnál szerezhette, hogy ott kezdjék ezt a vizsgálatot.”

Deutsch a Facebookon reagált: “A győztesek vicceket mesélnek, a vesztesek sajtótájékoztatót tartanak – tisztelettel ajánlom Laczkó Mihály dr., ohh, bocsánat, Csányi Sándor dr. (annyira kísérteties a hasonlóság a hozzá nem értésüket illetően, ezért kevertem őket össze) vesztes MLSZ elnöknek.”

Ez viszont nem az egyetlen reakció volt, utána még megjegyezte: “Egyébként én karmolom Sándor bácsi kamikaze stílusban nyomott kapuzárási pánik showját.”

A sajtótájékoztató további részleteiért ide kattintson.

Ha pedig arra kíváncsi, hogy mit gondolnak a képviselők az eredményről, azon belül is arról, hogy továbbra is érdemes-e stadionokra költeni, nézze meg videónkat:

Olvasói sztorik