Belföld

Újra büntethetnek a közteresek

Közterület-felügyelők Budapesten (közterület-felügyelet, Budapest)
Közterület-felügyelők Budapesten (közterület-felügyelet, Budapest)

Keddtől folyamatos, átfogó ellenőrzéseket hajtanak végre a fővárosban a közterület-felügyelők, akik a közterületen engedély nélkül árusítókkal szemben mostantól ismét kiszabhatnak helyszíni bírságot, szabálysértési eljárást kezdeményezhetnek, az árut pedig el is kobozhatják.

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az akció során kiemelten ellenőrzik a frekventált területeket – például az Örs vezér terét vagy a Városligetet – és az aluljárókat.

Felidézték: korábban az önkormányzatok a szabálysértési törvény felhatalmazása alapján rendeletben határozhattak meg tiltott, közösségellenes magatartásokat, ezek közé tartozott az illegális árusítás is, közigazgatási eljárás keretében pedig az árut lefoglalhatták. Az Alkotmánybíróság azonban 2012. november 15-én hatályba lépett határozatával alkotmányellenesnek minősítette e felhatalmazást és az ez alapján meghozott önkormányzati rendeleteket.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A fővárosi rendészeti igazgatóság szerint “ez lehetetlen helyzetet teremtett a főváros életében, hiszen az engedély nélküli árusítással szemben a hatóságok, köztük a közterület-felügyelők nem tudtak hatékonyan fellépni”. Emiatt egyre több illegális árus jelent meg a budapesti közterületeken, ami komoly gondot okozott a lakosság körében, és városüzemeltetési szempontból is problémát jelentett az utánuk maradó szemét eltávolítása miatti többletköltség – írták.

A szabálysértési törvény kedden hatályba lépett módosításával azonban bővülnek a közterület-felügyelők intézkedési lehetőségei a közterületen engedély nélkül árusítókkal szemben.

“A cél az, hogy minél előbb visszaálljon a közterületi rend, a jogkövető állampolgárok és minden a fővárosba látogató nyugalma, Budapest tisztaságának megóvása és közterületeinek rendeltetésszerű használata érdekében” – fogalmazott a rendészeti igazgatóság.

A szabálysértési törvény módosítását szeptember 30-án szavazta meg az Országgyűlés. Ez alapján szabálysértésnek minősül, ha valaki jogosulatlanul árusít közterületen. A hajléktalanoknak tilos világörökségi területeken élniük. Ezen túlmenően a helyi önkormányzatok felhatalmazást kapnak arra, hogy a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek védelme érdekében rendeletben jelöljék ki a közterület azon részeit, ahol jogellenes életvitelszerűen tartózkodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik