Belföld

Nobel-díjjelölt a magyar bíróság előtt

őssejt (őssejt kísérletek, )
őssejt (őssejt kísérletek, )

Nobel-díjra jelölték az ukrán származású amerikai professzort, aki szerdán ül a vádlottak padjára az úgynevezett őssejtbotrány miatt – írja a Figyelő Online.

Az internetes lapnak több elismert szaktekintély is megerősítette, hogy az orvosi Nobel-díjra jelöltek egyike volt Julij Baltajtisz (Yuliy Baltaytis). Az ukrán származású amerikai állampolgárt az egyik leghíresebb amerikai egyetem jelölte Nobel-díjra. A New York-i egyetem professzora, David Canty azt mondta: „Nem volt titok a mi köreinkben sem, hogy Nobel-díjra jelölték Julij Baltajtisz professzort. A szívelégtelenségben szenvedők és a szívinfarktust elszenvedők gyógyítása őssejtek segítségével vitathatatlanul komoly tudományos eredmény.” Dr. Joseph Sholomon, az egyik legnevesebb New York-i klinika tulajdonosa ehhez annyit tett hozzá, hogy a tudós, „már évekkel ezelőtt megérdemelte volna, tudományos konferenciákon nem egyszer elhangzott az ő neve is, mint lehetséges jelölté. Úgy tudom, most jelölték másodszor”.

Julij Baltajtisz professzort nyolcadmagával azzal vádolják, hogy a Budapesten és Kaposváron végzett terápiákhoz hiányoztak az engedélyek, ezért az abortuszoknál beszerzett embrionális őssejteket nem lett volna szabad felhasználni emberek gyógyítására. Csakhogy Kaliforniában, Angliában és Japánban már engedélyezettek az ilyen orvosi beavatkozások. Az Egyesült Államok kormánya egyenesen támogatja az őssejt kísérleteket – emlékeztet a Figyelő Online.

Magyarországon nem tartották felkészültnek

Mint korábban az ügy hátteréről a Hír24 megírta, az ÁNTSZ engedélyezte ugyan az ukrán professzor cégének működését, az őssejtkezelésre vonatkozó kérelmét azonban az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elutasította, mondván, sem szakmailag, sem jogilag, sem etikailag nem volt támogatható. Az Institute of Regenerative Medicine (IRM) így illegálisan végezte az embrionális őssejtkezelést. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberi test tiltott felhasználása miatt folytatott eljárást. A nemzetközi sajtó már jóval korábban foglalkozott az üggyel, amelyben az Európa Tanács is vizsgálatot indított.

A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében 2007-től pénzért végeztek őssejtkezeléseket. Egy-egy kezelésért 25 ezer dollárt vagy ötmillió forintot fizettek az érintettek. A vádlottak egy részét 2009 nyarán a Nyírő Gyula Kórházban érték tetten, majd a rendőrök több helyszínen házkutatást tartottak és bizonyítékokat foglaltak le. A rendőrség 2011 nyarán fejezte be az iratismertetést, majd vádemelési javaslattal fordult a Fővárosi Főügyészséghez. A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség tavaly januárban kilenc ember ellen nyújtott be vádiratot 21 rendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik