Belföld

Gyurcsányék lekommunistázták a holland válogatottat

Két "ostoba és nevetséges javaslat".

Nagy ötlettel áll ma a t. Ház elé a Demokratikus Koalíció: Gyurcsány Ferenc pártja határozati javaslatban védené meg a magyar futballt a nyugati ármány ellen. Az idea apropója nem más, mint az, hogy a kormánypártok ma szintén határozati javaslatot fogadnak majd el a rezsicsökkentés mellett.

A DK-s Molnár Csaba hétfő déli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a rezsicsökkentési elképzelésben „hazug a tartalom, vicces a műfaj”, így indokolt, hogy a Fideszével „hasonló színvonalú javaslattal álljon elő” a Demokratikus Koalíció.


Fotó: Kummer János

Molnárék szerint „mindkét javaslat ostoba és nevetséges”. Követelik: az Országgyűlés „védje meg a magyar focit” egyebek mellett a „kommunistákból álló” holland válogatott ellen. Merthogy: „Magyarország ebben sem hagyja magát.”

A szöveg itt olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik