Belföld

30 milliós támogatást kap a Ferenczy Múzeum

Minisztériumi pályázaton nyert a szentendrei intézmény.

Összesen 300 millió forintot nyert 57 hazai önkormányzati fenntartásban lévő múzeum, kiállítóhely és tájház szakmai programok megvalósítására idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatán – közölte a kulturális államtitkár csütörtökön a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban.

A helyi önkormányzatok fenntartásában levő muzeális intézmények szakmai támogatására szolgáló fejlesztési program keretében az elmúlt években több mint 2,5 milliárd forint állt rendelkezésre az intézmények működtetésére, szakmai programok támogatására – tette hozzá Halász János.

Tavalyhoz képest az idén mintegy kétszeresére, 166,4 millióról 300 millióra nőtt a szakmai programok támogatásának összege, jövőre pedig 340 millió forint jut erre a célra – mondta az államtitkár.

A fenntartó önkormányzatok és a muzeális intézmények fokozott érdeklődését jelzi, hogy 2013-ban összesen 68 pályázat érkezett a kiírásra. A támogatási igény 838,5 millió forint volt, ebből 735 millióra múzeumok, 102,5 millióra a gyűjtemények és kiállítóhelyek pályáztak. A nyertes projektek megvalósításával 2004 óta mintegy 70 új, illetve megújult, a látogatói igények szerint kialakított állandó tárlat fogadja a látogatókat országszerte. Ezt a számot ugrásszerűen növeli meg a 2013-as év 57 nyertes pályázata.

A 300 milliós keretből 60 millió forintot különítettek el a közérdekű muzeális gyűjteményeket és kiállítóhelyeket fenntartó önkormányzatok számára. A legfeljebb 3 millió forintos támogatásnak köszönhetően számos kis intézménynek nyílik lehetősége alapvető, a látogatók otthonosságérzetét nagyban megnövelő infrastrukturális fejlesztések megvalósítására.

A további 240 millió forint támogatásra a megyei hatókörű városi múzeumok pályázhattak: a 19 múzeum közel fele, 9 intézmény pályázott sikeresen változatos tematikájú állandó kiállítások előkészítésére, megvalósítására. A legnagyobb támogatást – mintegy 30 millió forintot – a szentendrei Ferenczy Múzeum kapta – jelezte Halász János. Október 18-ig minden érintett intézményfenntartó önkormányzat megkapja a támogatási szerződést, a pénzt pedig még ebben az évben folyósítja a Belügyminisztérium. A pályázati programokat jövő év június 30-ig kell megvalósítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik