Belföld

Megbocsátott a sofőrnek a győri kosaras

Pénzes Kinga kosárlabdázó meglátogatta a győri kórházban Mihály bácsit, aki a tragikus kapuvári balesetben a csapatott szállító autóbusszal karambolozott.

A balesetről már több ízben beszámoltunk, melynek két halálos áldozata és számtalan sérültje is volt. Tapodi Péter, az UNI Győr kosárlabdaklub vezetője, és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette a szerencsétlenségben.

Az események nem csak a hozzátartozókat és a sérülteket rázták meg lelkileg, hanem a 69 éves sofőrt, Mihály bácsit is, aki a gyanú szerint a balesetet okozta, mikor Ladájával áttért a szemközti sávba, ahol az autóbusz közlekedett. Az idős férfi élete szintén derékba tört azon a napon, ezért gondolta úgy a fiatal sportoló, hogy meglátogatja a bácsit, hogy ezzel is támogassa őt lelkileg – írja cikkében a Blikk.

Órákon át fogta a bácsi kezét a kórházi ágynál

„Hallottam, hogy az idős bácsi lelkileg nagyon összetört, úgy éreztem, azzal tehetek érte a legtöbbet, ha bemegyek hozzá, s megpróbálok neki segíteni feldolgozni ezt a szörnyűséget. Eddigi szavaiból ugyanis azt vettem ki, ő is támogatásra szorul, nem csupán mi” – nyilatkozta a hírportálnak Pénzes Kinga, aki szintén megsérült a balesetben. A lány közel két órát töltött az idős férfi kórházi ágya mellett, s szinte végig fogták egymás kezét.

A teljes cikk fotókkal itt olvasható!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik